Egy kis csúszás.

Máj. 4.
Elérkezett az indulás napja. Nehéz tudomásul venni, de haza kell mennem. Fájó szívvel de elhagyom Cebu városát. Megérkezem Manilába, itt már át kell szállnom a nemzetközi járatra, ami persze mint már megszoktam késik előreláthatólag két órát, mert állítólag egy hatalmas trópusi vihar csap le Manila környékére. Én még szerencsés vagyok, mert csak később indul a gépem, de láttam belföldi járatot amit töröltek a vihar miatt, méghozzá úgy, hogy már mindenki be volt check-olva. A csomagokat szépen vissza kirakták a futószalagra, és mehet mindenki amerre lát. Szóval nekem szerencsém van. Holnapra már otthon is leszek, ha minden jól megy.
Ülök a gépen, és csak várok....órák telnek el, és csak várok. Direkt olyan jegyet vettem aminek több mint négy órás az átszállási ideje. Gondolom ez elég lesz. Igen még sok is lenne, ha pontosan indulnának a gépek. Aztán megértem a késés miértjét. Ablak mellett ülök, és én még ilyet nem láttam soha. A korom sötét égboltot szinte folyamatosan megvilágítja a percenként kb. 50 villám. Ennyi villámot összesen nem láttam még életemben. Megérkezek végre Hong Kongba, ahol átszállok a másik gépre. Éjjel 1.25-kor indul. Fél egy van, és még mindig a gépen ülök, mert az még nem parkolt le. Végre kiengednek. Rohanok mint egy őrült, de hatalmas a sor az ellenőrző kapuknál. Több gép is befutott nagy örömömre. Nem is merem nézni az időt, csak teszem a dolgom, mint mindig, talán így tudom megőrizni a nyugalmam. Felveszem a csomagom, és irány a check- in. Szinte futok, közben nézem a kijelzőt, hogy hányas pult az enyém. Éjjel egy óra egy perc. Odaérek......tök üres az egész sor, nincs itt senki már csak a takarítók. Kérdezem az információs pultnál, hogy nem tudnék e még valahogy...., de a válasz az, hogy ezt lekésted. Fura érzések kavarognak bennem. Főleg akkor, amikor 1.15 perckor hallom a felszálló gépem dübörgő hangját. Nem túl jók, de mit lehet tenni, ez van. Változtatni már nem tudok rajta, ezért megoldást kell keresni!!