A meglepetés

Ápr. 27.
Reggel van. Kezdek pakolászni, mert 10 körül el kéne indulni Donsolba a reptérre. Reggeli, ja és a személyzet a lelkemre köti, hogy mindenképp szóljak mikor megyek, mert el szeretnének búcsúzni. Ez jól esik :-) Meg kedveltem őket, és szerintem ők is engem. Az egyik része ma megy haza, mert nem itt laknak, csak itt dolgoznak.
Ok. nemsokára 10 óra. Leviszem a cuccaim az étterembe, kifizetem a számlám, leadom a kulcsot stb. Leülök, még van egy kis időm. Bekapcsolom a gépet, megnézem a maileket, biztos sok van már. Az utolsó levél a légitársaságtól jött.Már nem is vagyok kíváncsi a többi levélre. Aggódva nyitom ki, és !?!?!?!! nem akarok hinni a szememnek. TÖRÖLTÉK a járatot amire jegyet vettem, és amivel mennék Cebura! Erre mindenkinek számítania kell aki ide utazik, elég megbízhatatlanok a légitársaságok. Egyik pillanatban még minden rendben, a másikban már borul az egész.
Miért történik ez velem?? Kezdődik a káosz. Gyorsan válasz levél. Na jó de nincs már idő levelezgetni. Marad a telefon. Hívom őket, de állandóan foglalt, olyan mintha valamelyik otthoni kábeltévé szolgáltatót hívnám. Aztán végül csak sikerül egy kedves kollégát elérni. Minden áron Máj 3.-ára akarták átrakni a jegyem. Nem, nem, nem! Nekem Máj.4.-én indul a gépem haza. Mit csinálok én itt 3.-ig.?? Jó, addigra biztos láthatnám a cápákat, de azért nem akarok ilyen sok időt itt tölteni. Na végül sikerül pár "kis türelmet, tartsa a vonalat" után áttenni holnapra. De nem ám közvetlen járatra, hanem menjek fel Manilába reggel hétkor, aztán délután 15.20-kor meg mehetek Cebura. Elcseszték az egész napomat. Arról nem is beszélve, hogy most holnap reggel hajnal ötkor kell elindulnom Legazpiba, ami nem is lenne baj, de nincs olyan korán buszjárat. Kénytelen vagyok szerezni egy privát járatot magamnak.
Na akkor kérek egy szobát megint még egy éjszakára, meg egy szendvicset reggelire. Visszacuccolok. Ez a nap sem múlt el izgalmak nélkül.
 A lányok kettőkor mennek haza. Gyerünk búcsúzkodni, aztán ebédelek egyet. Megszerzem a privát fuvart reggelre, ami persze nem olcsó, mert hát senki nem akar menni ilyen korán a reptérre ebből a pici faluból, és másfél-két óra az út oda.

 
Kicsit csavargok az utcákon, és olyan fura, mert mindenki köszön. Aki nem ismer az így : "Hi Sír", aki meg ismer az meg így : "Hi Sír Frank". Eleinte jó, de aztán kicsit nyomasztó, hogy mindenki veled akar beszélgetni, mindenki elkéri a telefonszámodat, megnéznek, nem tudsz menni húsz métert úgy, hogy ne szólítson le valaki. Nem vagyok híres ember, de most ez a pár nap olyan volt mintha az lennék.
 Kicsit át tudom érezni azt amit egy híres ember él meg, csak ő minden nap, egész életében.

Délután mindig sokan vannak az utcákon.

  A lányok haza mentek.
Ülök a bárpultnál, és kérdezi a pultos srác, hogy mit fogok csinálni ma este, mondom még nem tudom. Ha van kedvem menjek el vele, meg a barátaival egy bárba, sörözni. Nem sok bár van, összesen kettő :-) Miért is ne, rendben.
Ja, fontos megjegyezni, hogy ebben az országban mindenféle előítélet, és megkülönböztetés nélkül elfogadják a nem heterokat. A hotelben két ilyen srác is dolgozik. Ez teljesen rendben van. Ők tudják, hogy kik a nem heterok, és egyáltalán nem próbálnak közeledni "olyan" értelemben a heterokhoz. Ezt csak azért mondom, mert engem egy gay (homo) srác hívott el sörözni. Teljesen normális, és jó fej. Este még a sörözés előtt megyek egy lerobbant kis kajáldába, mert itt csak az van, kivéve a hotelt ahol vagyok. Kellemes kis hely ez a bár. Kint van a parton, bambuszból van építve az egész. Volt ott még egy asztaltársaság, fiúk lányok vegyesen. Nézem őket, látom az asztalon az üveg rumot, meg a söröket. Látom hogy egymás után döntik a feleseket nagyon gyorsan. Na, ez igen, kemény brigád. Ja, bírták is vagy húsz percig, aztán a korláton lógva dobták ki a taccsot :-) . Éjjel már viszont nem igazán biztonságos itt mászkálni az utcán. Sok részeg alak van, még egy rövid bunyót is láttam.
Visszaérek a hotelbe úgy éjfél felé, és Lefekszem aludni.

Butanding 2

Ápr. 26.
Reggel hét. Megint kint vagyok a cápalesen, hátha most szerencsével járok. Kimegyünk a vízre. Megint hatan. Egy Ír csaj, meg egy-egy Ausztrál pár. Óriási Cet Cápákkal akarok úszni!! Kicsit álmos vagyok, kifekszem a hajó elejére, és el is alszom.
Órákon át keringünk a környéken, de semmi.

 Kezdek aggódni! Nem ok nélkül, mert mindjárt dél, és cápa sehol. ÁÁÁ....már megyünk is vissza. Ezt nem hiszem el. Csak ezért utaztam ide! Azt mondják, hogy valószínű, hogy túl meleg a víz már, és inkább mélyebben vannak emiatt. Minden helyi azzal vigasztal, hogy nembaj majd máskor több szerencsém lesz. Úgy mondják, mintha csak itt laknék a szomszédba :-) Megebédelek az étteremben, közben megérkezik Allen az első triciklisem. Sűrű bocsánatkérés, elmondja, hogy valami családi ügye volt (válófélben vannak). Kérdezi, hogy mi a tervem mára, mert ő vinne. Mondom neki, majd küldök sms-t.
Nincs mit tenni, ez van. Nagyon nagy a forróság. A fél délutánt a medencében töltöm, aminek a vize kb. 32fokos, de még mindig jobb mint kint.

 A személyzet nagyon figyelmes, mert észre veszik, hogy valami bajom van. Tény, hogy bosszant az, hogy nem láttam a cápákat, de azt nem gondoltam, hogy ez látszik is rajtam. Felajánlották, hogy munka után eljönnek velem csavarogni, és megpróbálnak felvidítani. Így is lett. Elmesélték a fél életüket, érdeklődtek Európáról, meg ilyesmi. Elmentünk kajálni, söröztünk. Egyébként, hihetetlen milyen életvidámak a nagyon rossz anyagi körülmények ellenére is. Az életkörülményeket nem részletezném, elég annyi, hogy borzasztó. Jól éreztem magam velük, tényleg felvidítottak, megnevettettek. Ez egy ilyen nap volt.

Butanding

Ápr. 25.
Gondolom, már azt hittétek, hogy megettek a cápák, de nem, nincs olyan szerencsétek. Az történt, hogy a note book áramátalakítója tönkrement. Gondoltam vége a blog írásnak. Naponta többször is megpróbáltam, egyszer csak működött. Szóval megkésve bár, de törve nem, itt vagyok.
Korán van, mert későn feküdtem le. Mielőtt el felejteném a triciklisemet nem Andrewnak hívják, hanem Allennek. Nem tudom miért emlékszem Andrewra. Elkészülök, lemegyek az étterembe, és gyorsan megreggelizek. Már amikor lemegyek, ott vár az utcán Allan, a megbeszélt időpont előtt 15percel. Látom mert nyitott az étterem az utca felé. Ki is megyek köszönni, meg szólni, hogy még megreggelizek, és indulhatunk is. Kivisz a pár Km-re lévő centerbe, ahonnan indulunk a cápalesre. Hét óra van, kikeresem a papírom, felosztanak hatos csoportokra, mert max. csak hatan lehetünk egy hajón. A csoportomban van három Amerikai srác, meg egy Norvég pár. Kihajózunk. Nos, úgy néz ki egy ilyen program, hogy a hajó reggel hétkor nagyon lassan elindul a parttól nem túl messze. Ja, és nem egy hajó, hanem 15-20. Dél örül pedig visszavisz.
Szóval, kihajózunk, már vagy másfél- két órája csak megyünk fel s alá, amikor egyszer csak az egyik hajó nem messze tőlünk megáll, és kiabálják Butanding! Azt jelenti, Cet Cápa. Gyerünk gyorsan mindenki izgatottan veszi fel a sznoricuccot, ugrás a vízbe. Úszok mint az őrült abba az irányba ahol látták a cápát, közben próbálom nem elhagyni a fényképezőgépet. Kiveszem a fejem a vízből, körülnézek. Szomorúan veszem tudomásul, hogy hamar lement a mélybe. A mi hajónkról senki nem látta, csak a Norvég srác, de Ő is csak egy pillanatra. Visszamászunk a hajóra, és folytatjuk a keresést. Közben unaloműzésként a szokásos beszélgetések, ki honnan jött, meddig van, és hol járt, stb. Pl. a Norvég pár, egy éves világ körüli utazáson vannak, de átlagban 3-6 hónapra jönnek el otthonról, inkább a fiatalok, és a legrosszabb esetben is, bejárják egész Dél-Kelet Ázsiát. A rutinosak egy- két éves föld körülire mennek. Na mindegy, ez csak érdekességnek. Úgy néz ki csak nálunk van válság.
Dél körül vissza megyünk, leadom a bérelt sznoricuccom, és keresem a triciklis emberem. Azt ígérte, hogy itt fog várni, most meg sehol. Kénytelen vagyok fogni egy másikat. Visszamegyek a hotelbe, lerakom a holmimat, aztán egy kis sétára indulok. Találkozok egy sráccal, akivel már tegnap beszélgettem. Felajánlja, hogy ő szívesen elvisz a kakasviadalra. Rendben, most Ő lesz a guide-m. Útközben látok egy temetőt, hát mit mondjak, elég érdekes.

Odaérünk. A sok kakaskukorékolásról már lehet következtetni, hogy merre kell menni. Elindulunk egy ösvényen, először egy amolyan "parkolót" látok meg, rengeteg motorral,triciklivel.

Ez csak a parkoló egy része.

Aztán előtűnik maga a helyszín is. Nagyon sokan vannak!! Szinte csak férfiak. Nem is vesznek tudomást arról, hogy egy idegen is van közöttük, ennek igazán örülök. Talán azért, mert mindenki rettenetesen izgatott. Van aki azért, mert fogadott, van aki azért mert az ő kakasa következik hamarosan.

Azért vannak itt arcok :-)

A következő játékos.

Nagyon érdekes, jó hangulata van az egésznek. Később visszamegyek a hotelbe, és csobbanok egyet a medencébe, mert nagyon meleg van, aztán megveszem a jegyem. Az a terv, hogy megyek cebuba, tovább nincs terv :-) Majd körül nézek ott mik a lehetőségek.
Este már vár az új gude-m a hotel előtt. Elmegyünk egy kis helyi lepukkant kajáldába. Én eszek, Ő meg iszik egy sört. Van cápa hús. Először nem hittem el, de aztán a kiszolgáló is megerősítette, hogy az. Basszus, meg kell kóstolnom. Nem rossz. Puha, enyhén hal ízű a húsa.
Később elmegyek a kosár labdapályára, mert meccs van. ott van a fél város. Tizenegy körül megyek aludni.

Donsol city

Ápr.24.
Fél nyolc van, kimászok az ágyból, megreggelizem, és elkészülök, mert tizenegy negyvenkor indul a gépem Lezgapi-ba, ahonnan valahogy el kell jutnom Donsolba. Azt még én sem tudom, hogy hogy.
Lemegyek az utcára, leintek egy taxit. Irány a reptér. Mondom a taxisnak, hogy kapcsolja be az órát, de nem akarja. Jó akkor ki akarok szállni. Jaj ne, mondjak egy árat, de én nem akarok mondani, csak kapcsold be az órát, erre Ő, nem mert csúcsforgalom van, és mond egy árat: 350peso. ÁÁÁ mi van??? Azt hitte a fickó, hogy először vagyok itt. A normális ár forgalomtól függően 100-160peso lenne. Mondom neki, hogy ne nézzen hülyének, 160peso, vagy kiszállok, és rájön, hogy nem fog tudni lehúzni. Ok-ok jó lesz a 160 is. A fickó még mindig próbál rafináltkodni. Bekapcsolja az órát, és letér a megszokott útról. Ekkor szólok neki, hogy rossz felé megy :-) Válasz, nem csak kikerüli a dugót. Erre én, rendben de nem fogok többet fizetni 160-nál. Szomorúan mondja, hogy jó. Ez a lehúzás nem jött be.
Végre egy gép ami pontos. Megérkezek Lezgapi-ba. Meg kérdezek még a reptéren egy biztonsági őrt, hogy hogyan tudok eljutni Donsolba. Megkérdezi, hogy sima tömegközlekedéssel akarok e menni, vagy privátba. Mondom, tömeg közlekedve, úgy izgibb, meg olcsóbb is. Fogok egy triciklit, vagyis ő fog meg engem. Elvitetem magam a bus terminálhoz. Ott az óránként induló mikrobuszt megkeresem, ami Donsolba megy.

 Veszek egy jegyet rá, tíz perc és indulunk is. A pici mikrobuszban 12 felnőtt,1gyerek,én és egy kutya utazik, ja és én vagyok egyedül sajtképű. Na, találtam egy helyet ahol nem sok a turista? A kiskutya tíz percel az indulás után sikeresen a gazája ölébe, meg a székre pisil. Alig birtam megállni nevetés nélkül. Mondjuk a maradék másfél órában nem volt túl kényelmes a pisiszagban utazni, meg azért nyomorogni is kell. Megérkezek Donsolba. Keresek egy jól kinéző helyet. Na itt olyan nincs. Nagy a kosz, és borzalmas a szegénység. Végül van egy hely a város központban, aminek van viszonylag olcsó backpackeres szobája. Kiveszem három éjszakára. Szerintem itt ennyi elég lesz. Meg kérdezem, hogy lehet regisztrálni a holnapi cetcápa nézésre. Kimegyek az utcára, és fogok egy triciklit. Meg kérdezem mennyiért visz el a turista centerbe, ahol tudok regisztrálni. Ötvenöt pesoval kezdi. Igen ám, de én a recepciónál már megkérdeztem, hogy mennyi a jó ár oda :-) Mondom az embernek, hogy húsz, mondja Ő áááá, túl messze van. Jó akkor megyek tovább. Utánam kiabál, hogy 25. Visszakiabálok, hogy 20. Azt mondja, jó gyere. Nehéz itt európai pofával jó árakat találni. Ezt nem hiszem el, a nálunk megszokott jelzőlámpák munkáját itt emberek végzik, még pedig úgy, hogy van két zászlójuk, egy piros, és egy zöld. A többi szerintem egyértelmű.

Pirosat kaptunk :-)

A triciklissel menet közben összebarátkozunk, kiderült, hogy neki is Andrew a neve, amúgy tényleg messze van. Megbeszéljük, hogy holnap reggel jön értem, és kivisz megint a tourist centerbe, ahonnan indul a túra, utána meg elmegyünk kakasviadalt nézni. Jah, meg azt is ígérte, hogy jön majd értem este nyolcra, és elvisz valami bárba sörözni, ha akarom. Én meg akarom, miért ne. Vissza érek a hotelbe, és vacsorázok egyet. Amúgy nem rossz a hotel, van medencéje, kultúrált étterem, finom kajával, csak a backpackeres szoba csöves, a többi nagyon szép.
Tényleg jött értem a srác, és el is mentünk. Megittam vagy négy Red Horse-t(sör), aminek van vagy 8-9%-os alkohol tartalma. Rég ittam, szóval fejbe is vágott rendesen.
Éjfél van. Fekszem le aludni, mert holnap reggel öt ötvenkor kelek. Jó éjt!

Bye bye Borneo

Ápr. 23.
Reggel hét órakor elkezd nyüzsögni a hálóterem. Mindenki ébredezik, mert megy valamilyen programra. Tegnap én is gondoltam rá, hogy el kéne nézni egy közeli szigetre, mert csak délután hatkor indul a gépem vissza Manilába. Végül úgy döntöttem, hogy nem megyek, hanem inkább elintézem az ajándékvásárlást. Kicsit még próbáltam pihenni, de a csörgés-zörgés miatt nem ment. Inkább kimászok az ágyból, rendbe szedem magam, és lemegyek reggelizni. Kifejezetten a Maláj kajáldákat keresem. Próbálgatom a kajájukat. Be is ülök egybe. Tanácstalan vagyok, mert én csak reggelizni szeretnék, de körülöttem mindenki hatalmas adag főtt kajával ül. Kérdezem a pincért, van e valamilyen reggelijük. Ó persze, gyorsan hoz nekem egy étlapot, és megmutatja, hogy melyik oldal a reggeli, mert nem angol nyelven van írva. A srác valamennyire elmondja melyik miből van. Választok is egyet, csak úgy találomra, amiben van tojás. Pár perc, és hozza is. Nagyon guszta. Olyasmi mintha palacsintatészta lenne, csak átlátszóbb,vastagabb és látni ahogy bele van keverve a tojás. Kérdezi, hogy kérek e szószt hozzá, persze minden jöhet :-)

Finom reggeli volt. Úgy néz ki, hogy a mai napom nem lesz túl izgalmas.
Reggeli után elindulok a csecse-becse beszerző körútra. Ezt utálom a legjobban. Vajon ki minek örülne a legjobban??

Egy kis piacozás.

 Benézek egy két plázába is, amik nem igazán hasonlítanak az otthoniakhoz.
Épp kezdem megszokni a fordított közlekedést. Először nagyon fura volt, amikor át akartam menni az úton mindig az ellenkező irányba néztem először, és csak a szerencsének köszönhetem, hogy pont akkor soha nem jött autó. Most meg megyek vissza a jobb oldali közlekedésbe.
Hamar elrepül az idő lófrálás közben. Felviszem a zsákmányt a bázisra. Délután egy óra. Bent vagyok a hálóteremben, amikor bejön a recepciós hölgy, és közli, hogy délben van a check-out. Ha nem akarok maradni még egy napot akkor el kell hagynom a szobát. Rendben van, de kéne vissza a ruhám, amit tegnap odaadtam mosásra. ÓÓ hát az még fent szárad a tetőn. Öt perc, és már hozza is a gönceimet. Beleszagolok....hmmmm, de rég éreztem ilyet a ruhámon. Végre friss illata van, nem pedig az a párától állott szagú. Amiket én mostam magamnak, nos azt inkább csak öblítésnek lehet nevezni. Pár napig tiszta ruhán van, ez tök jó. Összepakolok, kiviszem a cuccokat a közösségibe (nappali), és lemegyek ebédelni a városba. Legkésőbb négykor el kell indulnom a reptrérre. Megint helyi kajálda a cél. Be is megyek az egyikbe ahol csak helyiek ülnek. Az üvegpult alatt látni a választékot. Ez jó, mert legalább van valami vizuális támpont. Azért közlöm a kiszolgáló sráccal, hogy nem tudom mi micsoda. Rendben, segít elkezdi sorolni, hogy ez köris....., ez köris....., ez köris...... basszus, itt minden kaja köris, ja és ez azt jelenti, hogy csípős is. Na mos tmár mindegy. Kérek valamit. Marhahús meg disznóhús van benne, a rizs az alap, meg valami salátaszerűséget választok még. Nem rossz, csak nagyon csíp. Az az ismeretlen növényből készült saláta kicsit mintha keserű ízű lenne, de mindezt próbálom kompenzálni egy doboz licsis üdítővel. El kezdek, mikor egyszer csak hoznak egy levest is. Igen számítottam rá, itt az a szokás, hogy mikor megetted a főételt, csak utána eszed a levest.

Meg sem bírtam enni mind.

 Befejeztem a kaját, megyek még beszerzek némi pékárút, jól fog az még jönni Manilában. Felmegyek a bázisra, és leülök a gép elé, mert kéne tervezni a jövőt. Nem is baj, mert már megint esik. Ki kell találni a következő programot. Sejtésem már van róla, hogy mit akarok, csak körbe kell járni az ügyet, jegyet kell venni, valami szállást kéne nézni, meg ilyesmi.
Basszus, elmúlt négy óra, indulnom kell. Szerencsére elállt az eső is. Elköszönök, lemegyek, és hátizsákkal a hátamon elindulok az út szélén. Biztos megáll majd egy taxi, olyan sok van belőlük. Pont egy sem jön már vagy tíz perce. Csak gyalogolok. Egyszer csak egy padon ülő férfi megszólít. Taxi? Ohh, végre... Igen igen! Odamegyünk az autójához, ami nem éppen taxi. Ez csak egy önkéntes taxis. Nekem mindegy, ki visz ki a reptérre. Beszállok, mert itt kitűnő a közbiztonság. Ugyanezt máshol nem merném megtenni. Ki is visz a srác, még olcsóbban mint a rendes taxik. Király! Persze az én gépem megint csak késik. De miért??? Utálok várakozni!
Vannak városok, helyek ahová megérkezel és az első benyomásod negatív, azt a helyet nem fogod szeretni, vagy közömbös lesz számodra. Nekem Kota Kinabalu egy kis ékszer dobozként marad meg, és ha egyszer még tehetem, visszajövök ide. Bánom, hogy csak ilyen rövid időre jöttem át Malaysiaba. Ez az egy hét Borneon kb. annyira volt elég mintha a 90 perces focimeccsen csak tíz percet játszhatnék. Rengeteg felfedezésre váró dolog van itt. Vissza kell jönni!!
Megérkezek Manilába. Kígyózó sorokban állnak az emberek a reptéri taxira várva, beállok én is. Több mint fél óra, és sorra is kerülök. Irány a belvárosi backpackeres szállás. Gyorsan ledobom a cuccaimat, és leszaladok a seven-eleven be valami kajáért, mert mindjárt bezár. Az éjszakai bárok már nyitva vannak. Alig tudok haladni, mert lépten nyomon be akarnak rángatni a bárokba. Veszek két hot-dogot, és visszamegyek a bázisra. Csak egy Kanadai csaj van a dorm-ban. Lefürdök, aztán megbeszéljük ki merre járt, és hova fog menni. Ezek jó dolgok, mert segítjük egymást hasznos információkkal. Pl. Ő már járt ott, ahova én most akarok menni Donsolban. Ott lehet úszni a hatalmas cetcápákkal. Ő meg érdeklődve hallgatta a Palawani infókat. Meg is nézett néhány képet, és úgy döntött, hogy el is megy oda. Éjjel fél kettő, le kéne már feküdni.

Ox - Bow Lake

Ápr.22.
Öt óra húsz van. Nagyon nem esik jól a korán kelés, de megyünk elefántcsordára vadászni :-) Tudni kell, hogy a Borneon élő elefántok  a világon a legkisebbek .
A fákról lecseppenő víz, minden este elkezd kopogni a bádogtetőn, és olyan mintha esne az eső. Ez egész délelőttig tart. Mi már el is indulunk, mikor még a többiek, csak készülődnek. Ma nincs akkora köd, mint tegnap volt. Úgy néz ki, hogy szép időnk lesz, amíg nem jön egy nagy esőfelhő. Még mindig pazar látvány ahogy félig párába van az erdő, és a napfelkelte is megér egy misét. Majmokat látunk a part menti fákon a fejünk felett, de már meg sem állunk, a fura alakú színes madarak keresztbe-kasul repkednek, de mi csak megyünk, fontosabb dolgunk van. Kb. 15 perc és megérkezünk az Ox-Bow Lakehez vezető csatornához, és bemegyünk rajta. A guideunk tegnap azt mondta, hogy itt maradnak éjszakára az elefántok, ezért szinte biztos, hogy megtaláljuk őket ha korán kijövünk. Na rajtunk nem múlik a dolog. Egyszer csak a part közelében leállítja a motorcsónak motorját, és csak fülelünk. Nem sokáig kell hallgatózni, hamar meghalljuk ahogy recsegnek a faágak. Bemérjük az irányt, és már indulunk is. VÁÁÁÁ..... Megvannak! Gyorsan oda csorgunk, és már kattognak is a fényképezőgépek. Nem vesznek rólunk tudomást, de beljebb mennek ahol sűrűbb a bozót. Itt nem tudjuk őket fényképezni. Azt mondja a guide, hogy kb. húsz-harminc elefánt lehet ebben a csordában. Átállunk pár méterrel arrébb, és jól tesszük, mert itt van egy csomó elefánt egy kupacban, és nem olyan sűrű a bozótos.
Én már videóra kapcsolom a fényképezőgépet, mert nagyon zajlik az esemény. Néha kikapcsolom egy-egy fényképre, szerencsétlenségemre, mert pont akkor adnak ki olyan hangokat, hogy majdnem beszakad a dobhártyám. Itt van velünk szemben egy anya és borja, nincs köztünk talán öt méter!!! Fantasztikus!!

Aztán egy pillanatra majdnem becsinálok, amikor trombitál egy hatalmasat az anya elefánt, és elindult felénk, de szerencsére résen van a guideunk, és hátrébb áll gyorsan. Azt mondja, hogy kicsit mérges lett, mert túl közel vagyunk a borjához.

Ez a reggel ennél izgalmasabb már nem is lehetne. Sokat időzünk itt és csak fotózunk, meg fotózunk. Lassan menni kell vissza, mert reggeli idő van. Elköszönünk a csordától, és gyorsan visszafelé vesszük az irányt. Útközben az egyik fán találunk pár orangutant. Édesek. Egy anya, és a gyereke. Itt is elvagyunk néhány percet. Ez tökéletes reggel, ennél jobbat álmodni sem mertem. Csak azt sajnálom, hogy ez az utolsó programom itt. Visszaérünk a lodgeba, már javában megy a reggeli. Bekapcsolódunk mi is. Jól megtömöm magam, mert tudom, hogy csak késő délután fogok tudni ebédelni, amikor visszamentem Kota Kinabaluba. Reggaeli után összepakolom a holmimat. Mikor ide érkeztem vizes lett az egyik pólóm, ez volt három napja, kiakasztottam száradni, és még mindig ugyan olyan vizes mint volt. Ennyit a páratartalomról :-)
Kongatnak, check-out van. Kipakolom a hátizsákokat, kitöltöm a nyomtatványt, és már indulunk is. Beszállunk a motorcsónakba, és átvisznek a túloldalra. Ott az Ausztrál pár meg én átszállunk egy kisbuszba, a többiek meg egy nagyobb buszba. Van még egy programunk délelőttre. Elmegyünk Gomantong Cave-hez. Ez egy hatalmas barlangszerű sziklahasadék, amiben szó szerint millió szám élnek denevérek. Ez Borneo legnagyobb ilyen hasadéka. Ez a hely azért érdekes, mert itt szedik a legtöbb kajának, kozmetikai szereknek, gyógyászati szereknek szánt denevér fészkeket, amit állítólag arany áron árulnak. Kétféle fészek van, az egyik fekete, a másik fehér színű. A fekete olcsóbb, ennek a súlya is kisebb, és ebből különböző dolgok készülnek. A fehér viszont nagyon drága, ezt használják az éttermek, és nehezebb is. A fehér kilójáért akár 60-70 ezer Ft-ot is kérhetnek. Nesze egyél fészeklevest.
 Ha akarsz fényképezni fizetni kell kb. kétezer pár száz forintnak megfelelő ringitet. Ez a lehúzás. Az információs épülettől néhány száz méteres padlókból kiépített stégszerű út vezet a dzsungelen keresztül. Odaérünk a barlang bejáratához. Ez tényleg hatalmas.

Bent ugyanúgy járda van kiépítve fából, ami nagyon csúszik az állandó nedvességtől, és denevér kakitól. Ahogy picit beljebb megyünk, megérzem amire már kint figyelmeztetett a guide, azt az orrfacsaró szagot ami a temérdek ürüléktől van. Ami nagyon durva az az, hogy tömegével hemzsegnek a csótányok.Ezt így nehéz elmondani, de kb. 50 kamion kaki van bent. Munkások dolgoznak fent a magasban. Kötéllétrák lógnak le a mennyezetről, és szedik a fészkeket a nem túl biztonságos kötelekből készült, kifeszített állványokról. Borzalmas munka, ja és néhányan itt bent alszanak egy kunyhóban. Kifelé jövet a fákon egy csomó majmot látunk. Ezek olyan vörös színűek, és nagyon szelídek.

Itt is pár fotó, és megyünk vissza a buszhoz.
Kb. 100-120Km-re lehet a város, Sandakan. Odafelé vezető úton csak a végtelen olaj pálma ültetvényeket látjuk. Ebbe bele is bóbiskolok. Majd megérkezünk a reptérre, engem kiraknak, a többiek pedig tovább mennek a városba. Jó korán kiértem, van még vagy 3 órám az indulásig. Van időm átgondolni mennyi minden történt velem az esőerdőben az elmúlt három napban. Rengeteg élmény, érdekes dolgok, még szinte fel sem fogtam.. Egy valami biztos, mégpedig az, hogy ezt nem lehet lefényképezni, ezt át kell élni! Szerencsésnek érzem magam, hogy itt lehettem, és átélhettem ezeket az élményeket. Nekem örökre beleégett a retinámba, amiket itt láttam. Rájöttem, hogy a természet a föld ura, és mi csak használjuk azt, de csak addig amíg azt Ő engedi!! Ezt sokan, és könnyen kimondják, de komolyan kevesen gondolják.
Felszáll a gépem. Irány vissza Kota Kinabauba. Annyira furcsa, hogy az előbb még az őserdőben a folyón egy motorcsónakban ültem, most meg egy repülőn. Megint csak egy 40 perces út, de az egyik legborzalmasabb út volt. Sokat repültem már, de most kicsit megijedtem. Először csak olyan érzés volt mintha eltévedt volna a gépünk. Össze vissza kanyarogtunk, aztán borzalmasan elkezdett dobálni, rázkódni. Végig felhőben voltunk,nem lehetett látni még azt sem, hogy milyen magasan vagyunk. Hirtelen drasztikus magasságváltoztatások, amit a pilóta idézett elő. Volt, hogy hirtelen úgy az égnek emelte a gépet, hogy mindenki felhördült. Nem volt túl jó hangulat a gépen. Nem értettem az egészet.
Végre földet érünk. A 40 percből több mint egy óra lett. Taxit fogok, irány a múltkori backpacker-es hely, az bevált. Esik az eső. A taxis mondja nekem, hogy nem érti az időjárást, minden felcserélődött. Az mondja hajnal öt óta esik. Ilyenkor nem lenne szabad esnie ennyi ideig, mert száraz évszak van. Ilyenkor csak egy-két órát szokott esni. Na de megérkeztem, és már el is áll az eső. Meg kapom a dorm számot, belépek az ajtón, és kit látnak szemeim, hát azt az ausztrál csajszit, akitől három nappal ezelőtt elköszöntem. Ő is visszajött ide. Rövid élménybeszámoló, leadom a koszos ruháimat mosni, mert már elég erős az aurám "színe" és megyek le a marketekhez vacsizni. Majd vissza a bázisra, és alvás.

River, és jungle tour

Ápr. 21.
Reggel fél hat van, úgy hallom, hogy esik az eső. Kimegyek a teraszra, és nem látok el a folyóig sem, pedig néhány méterre van a kunyhómtól. Mellesleg ez Borneo leghosszabb folyója a maga 560 Km-ével. Összeszedem magam, mert hatkor indulunk ki a folyóra motorcsónakkal. Hat óra, kongatnak is, megyek. Ja, minden program előtt kongatnak, legyen az túra, reggeli vagy ebéd. A srác mellett jobbra látható a gong.

A guide, és a gong.

Kimegyek a stégre, hát ez nem eső, hanem csak pára, ami lecsapódik a fa lombján, és lecsöpög. Elindulunk. A látótávolság nem túl nagy. Gondoltam trópusi esőerdőben, közel az egyenlítőhöz jó meleg lesz hajnalban is. No, tévedtem. Hideg az nincs, de a motorcsónak menetszele azért nem esik túl jól. Ébred a természet. Varázslatos ahogy kezd felszállni a pára, és nyüzsögnek a madarak, repkednek a papagájok.

A felszálló pára

 Krokodil megint volt, meg egy csomó féle majom. Na szuper madaras fotót nem tudok feltenni, mert azokat nem egyszerű lefényképezni. Másfél óra, és visszaérünk a lodge-ba. Reggelizünk. Nagyon bőséges a kaja, és nagyon finom is. Annyit eszel amennyi beléd fér. Be van táblázva a napunk. Nem sok szabadidőt hagynak itt. Reggeli után indulás egy három órás gyalogos dzsungel túrára. Most nem túl aktív a vadvilág, de azért látunk néhány apróságot. Amiből rengeteg van, az a pióca. Nem győzöm magamról leszedni őket, pedig hosszú nadrág van rajtam. Valami vadmacska féleség lábnyomot is találunk, meg különböző csúszó- mászókat.

A nevét nem tudom

Vissza megyünk, és már ebédelünk is. Ebéd után van egy kis idő lazítani, mielőtt mennénk a következő motorcsónakos túrára, na nem sok csak 2-3 óra. Kicsit ledőlök, hamar el is alszom, mert már eléggé kimerültem. Lehet, hogy keveset alszom? Talán igen, mert sajnálom az időt az alvásra. Mielőtt elaludtam volna már dörgött, meg villámlott. Gondoltam megint egy tízperces eső lesz.
Na megint tévedtem. Kb. négy óra hossza alatt annyi eső esett, mint Magyarország egész éves csapadékmennyisége.

Egy kicsit esik :-)

A gongra ébredek. Gyorsan összekapom magam. Az eső még mindig esik. Gondolkodom, menjek vagy ne menjek, hisz szakad az eső. Végül is van esőkabátom, és csak egyszer vagyok itt, gyerünk. Csak a Holland pár, meg egy Amerikai pár van a csónakban. Az Ausztrálok úgy döntenek, hogy nem jönnek. Biztos nagyon csinos lehetek az esőkabátomban, mert a Holland srác megjegyzi, hogy úgy nézek ki most, mint egy doktor :-) Már csak rám vártak, indulás. Tiszta őrültek vagyunk, elindulunk a szakadó esőben. Mielőtt beszálltam volna a csónakba, feldobtam a kérdést : mit fogunk látni? a guide csak annyit mondott mosolyogva, lehet, hogy semmit. Nem baj, kalandnak kell felfogni. Elindulunk, és úgy húsz perc múlva el is áll az eső. Na ugye, csak pozitívan!!Egyszer csak bal oldalon egy fán megpillantunk egy orangutan családot. Nem akarok hinni a szememnek. Talán azért, mert még nem láttam ezeket az állatokat a természetes élőhelyükön, hanem csak állatkertben. Őrült jó!!  Egy kicsit elidőzünk itt a közelükben, és gyönyörködünk bennük, majd továbbállunk.

Orangutan

 Elmegyünk a tőlünk 8-10 km-re lévő Ox-Bow Lake-re. Itt izgalmas kalandot élünk át. Megtaláljuk azt az elefántcsordát, amelyik néhány nappal ezelőtt a lodge mellett ment el. Elképesztő.....csendben figyeljük ahogy esznek, közlekednek. Kezd lemenni a nap, szürkül.

Naplemente

Tudják, hogy itt vagyunk, az egyik srác bevilágít az elemlámpájával a bozótba ahol van az egyik elefánt, az megáll, figyel, és baromi hangos üvöltéssel jelez a többieknek....szerintem. Úgy közlekednek a dzsungelben mint egy buldózer, nincs előttük akadály, és közben hatalmas zajt csapnak. Mennünk kell vissza, mert mindjárt vacsora idő van, de megígéri a guide, hogy holnap reggel korábban kijövünk, és meglessük őket. Visszafelé már korom sötétbe megyünk, csillagos az ég, és tök jól néz ki este is az erdő. Olyan sejtelmes. Nagyon nem bántam meg, hogy eljöttem.
Visszaérünk, már kongatnak is, vacsora. Bekajálok, aztán még egy éjjeli dzsungeltúra.
Megint baromi fáradt vagyok. Izgalmas, és nagyon jó volt ez a nap is. Jó éjt!

Kinabatangan River

Ápr. 20.
Korán van, még sötét van. Alig birok felkelni, nagyon álmos vagyok, de muszáj. Összeszedem magam, kipakolok a folyosóra, hogy ne keltsem fel a többieket, de Andrew felkel, és elköszön. Tegnap mutattam neki pár fényképet Plawanról. Volt már a Fölöp szigeteken, de azt mondta, hogy ilyen szép helyeket nem látott. Elhatározta, hogy visszamegy. El is kérte az útitervet.
Elkészültem a pakolással, felmegyek a tetőteraszra és szívom a friss tiszta levegőt, aztán észre veszem, hogy megjött a taxim. Leviszem a cuccaimat, és kimegyünk a reptérre, be check-olok. Felszállunk, És Irány SANDAKAN ! Már a neve is izgalmas :-) Alig hogy becsatolom a biztonsági övet, már szállunk is le. Szép idő van itt is. A reptéren már várnak a nevemmel egy táblán. Juhéé... kezdődik a kaland. Egy baj van, piszkosul fáradt,és álmos vagyok, meg nyűgös is.
Beszállunk egy mikrobuszba, és elkezdődik a történet. Bemutatkozik a guide. Bemegyünk a városba, felveszünk egy Ausztrál párt, aztán irány Sepilok az orán gután rehabilitációs központ. Nagy élményt vártam, de csak a reklámja jó. Megnézünk egy videót a majmokról, majd egy etetést látunk élőben. Szerintem kihagyható

Tovább megyünk egy étterembe, és megebédelünk, na ezt már nagyon vártam. Kaja után kicsit elpilledtem. Ébresztenek, hogy megyünk. Az egyik szállodából felveszünk még egy párt, ők Hollandok. Elindulunk a "bázisra", irány az esőerdő. Néhány falun keresztül megyünk, aztán igen szomorú a látvány. Végeláthatatlan olaj pálma ültetvények az őserdő helyén. Kicsit megint bealszok, aztán arra ébredek, hogy szétráz a kocsi. Olyan útra tértünk le, ami szinte járhatatlan, közben ömlik az eső, de öt perc és már süt is a nap. Pár kilométer zötykölődés után egy folyó partra érkezünk. A sofőr nyomja a dudát, a túlpartról pedig már indul is egy motorcsónak értünk. Beülünk, és átvisz a túloldalra, ott van a bázis. Egy rövid eligazítással kezdődik a program. Egy kicsit aggódva hallom, hogy ha bárkinek bármi baja van,pl.hasfájás, csípés, harapás, akár éjjel, akár nappal, az azonnal menjen "staff house"-ba, és jelezze. Beírjuk magunkat a vendég nyilvántartó könyvbe. Visszalapozok egész az elejéig a vaskos könyvbe, hátha volt itt már Magyar vendég. Nem volt egy sem. Megkapom a bungimhoz kulcsot, beköltözök. Közvetlen a folyó parton van. Nem gatyáznak, pontos programterv van. Beülünk a motorcsónakba, és elindulunk a folyón. Nem megyünk talán 80 métert sem, rögtön megállunk mert a parton egy krokodil van. A bungimtól alig 80 méterre!!!!!!

Nem kéne úszni egyet a folyóban!?

Basszus, csak most döbbenek rá, hogy ez nem vicc. Valóban a Borneói esőerdő kellős közepén vagyok, valódi vadállatokkal körülvéve! Még jó, hogy kötöttem biztosítást. Megyünk tovább, és egyszer csak kinyílik a vadvilág ajtaja. Mintha mi ott sem lennénk, nem vesznek tudomást rólunk az állatok. Színes papagájok, madarak,  majmok ezrével. Ez hihetetlen! Karnyújtásnyira rohangálnak a különbözőféle majmok, ügyet sem vetve ránk.

 
 Esteledik, megy le a nap. Megfordulunk, elindulunk vissza felé. Látunk egy krokodilt, de csak a szeme van kint a vízből. Komolyan mondom teljesen olyan az egész mint ha benne lennék a Discovery egyik műsorában. El sem hiszem, hogy itt vagyok.
Visszaérünk, alig hogy kiszállunk, egy óra múlva vacsora van. Nem is baj, nagyon éhes vagyok. A kaja nagyon finom, egy Maláj szakácsunk van.
Vacsora után fél órával indulunk egy éjszakai dzsungel sétára (night walk). Bérelek egy gumicsizmát, meg elemlámpát. A vezetőnk eligazítást tart, és elmondja, hogy nem veszélytelen kimenni a dzsungelbe éjjel. Meséli, hogy négy nappal ez előtt vonult el lefelé egy elefánt csorda, ami hamarosan várható, hogy visszafelé is erre fognak jönni. Ha jönnének esetleg, akkor senki ne fényképezzen, mert megvadulnak, és eltaposnak. Pár évvel ez előtt egy Német turista így járt. Valamiért nem szeretnék elefántokkal találkozni ma éjjel! Nem viszek magammal fényképező gépet. Gondoltam este van, meg nem is igazán számítok semmi látnivalóra. Na ebben tévedtem. Nem lenne jó kint tölteni egyetlen éjszakát sem a vadonban. Bokáig érő sár van, alig lehet menni benne. Ami szép volt az egy madár, úgy fejmagasságban ült egy ágon, és aludt. Citromsárga, lila, kék színű volt....csodaszép. Ami kevésbé volt szép pl. különböző ízeltlábúak,pókok, sáskák, hernyók, na meg skorpió... Nemááá!! Kezdek betojni. Mi lesz velem éjjel!? Aztán egyszer csak mire bukkanunk, hát egy nagy rakás elefánt kakira. Nem kamuzott a srác, tényleg itt lófrálnak a környéken. Visszaérünk a lodge-ba, lemosom a csizmát. Lezuhanyozok. Mikor vetkőzök le arra leszek figyelmes, hogy csupa vér a pólóm háta. Mi a fene?? Aztán lenézek a földre, és egy 60-70 cm ujjnyi vastag vércsíkot látok. A vércsík végén pedig egy piócát. Basszus, bemászott a pólóm alá. Ez semmi, de még mindig vérzik, nem akar elállni. Leragasztom, és ennyi.
 Írom a bejegyzést, és ideugrik az orrom elé egy hatalmas sáska, a fejem felett egy denevér próbál vacsorát szerezni magának, a lábamnál meg egy kis béka ugrál, és ezek a hangok amik jönnek minden honnan....eszméletlen. Aki nincs jóba a természettel az ne jöjjön ide!!
 Valahogy el kéne aludni :-)

Kota Kinabalu

Ápr. 19.
Nagyon jót aludtam, igaz kicsit túlhűtött a klíma, de azért jó volt.
Gondolom észre vettétek, hogy több bejegyzés is felkerült egyszerre. Na ez azért van, mert itt ahol most megszálltam viszonylag gyors a net.

Szerény hajlékom

A terv az, hogy holnap át repülök Sandakanba, és részt veszek egy három napos dzsungel túrán amiben benne van Sepilok is, meg Kinabatangan River is. Remélem érdekes lesz.
Ma reggel kicsit lustálkodva keltem, kb. fél nyolc körül. Az Öreg ausztrál fickó már volt itt egyszer, amúgy 68 éves, és felajánlotta, hogy eljön velem és megmutatja a környéket. Na a délelőtt el is ment ezzel. Egyébként gyönyörű a környék.

utcakép

 Irigylem az itt lakókat. Nagyon rendbe tartják a várost, minden hajnalban takarítanak. betartják a szabályokat, a rendőrök nem dísznek vannak. Egy katolikus országból átjöttem nem egy muszlim országba nem egész két óra alatt. Picit fura érzés, meg kell szokni a hirtelen kutúra váltást.
 Piszok meleg van, és ehhez jön még vagy 1000%-os páratartalom, szinte harapni lehet a levegőt. Jéé, most veszem észre, hogy esik az eső. Nem számít, ez itt mindennapos. Nem kellett öt perc és már el is állt. Na megyek kajálni valamit. Az öreg szólt, hogy eljön velem.
Lemegyünk a város azon részére ahol sok kis market van. Nincs messze tőlünk, pár száz méterre vannak. Az egyik indiai szerű kajáldába beülünk, és megebédelünk. Az öreg valami csirke szeleteket eszik egy csomó zöldséggel, én pedig egy kisebb vödörnyi levest csirkehússal, meg olyan zöldségekkel amiket életemben még nem is láttam nem hogy még ettem. Finom volt, és kiadós. Visszafelé benézünk egy mallba, gondoltam körülnézek mi mennyibe kerül. Műszaki cikket nem kell venni itt. Aztán egy gyümölcs, és halpiacot nézünk meg.

Zöldség piac

Itt jó pofizunk az eladókkal, aztán veszek egy raklap gyümölcsöt, még olyat is amiket soha nem is ettem. Finom mind. Aztán körülnézünk a kis ajándéktárgyak között is. Kicsit csalódott vagyok mert nem sok érdekes dolog van. Egész nap együtt lógtunk Andrewal. Elmesélte, hogy hét évet élt Thaiföldön, és most új otthont, és feleséget keres magának. Lehet, hogy ide fog költözni Malaysiaba. Mielőtt át jött volna Ázsiába két évig egy nagy vitorlás hajón élt és körbe vitorlázta Ausztrália legszebb helyeit. Érdekes fickó, és jó fej. Visszamegyünk a bázisra. Épp a bejegyzésemet írogatom, amikor belép a szobába a másik lakótársam az Ausztrál csajszi. Kérdezi, hogy nem akarunk e vacsorázni, mert tíz perc múlva jönnek az újdonsült barátai, és lemennek a marketba. Andrew nemet mond, mert nem jó a gyomra most, én meg gondoltam miért ne.Lemegyünk egy kávézó elé, és ott találkozunk a többiekkel. Két srác, három csaj, meg én. Az egyik csaj aki a lakótársam azt tudjuk, hogy Ausztrál, egy másik csaj Olasz, a többiek meg Svédek. Mindenki jó arcnak tűnik. Beülünk egy hangulatos nyitott helyre, megkajálunk, és be megyünk a sűrűbe, csak úgy sétálunk, nézelődünk. Később az olasz csaj elköszön, mennie kell. Mi lemegyünk a partra. Mindenki elmeséli az utazási sztoriait, jókat nevetünk. Fél tizenegy körül vissza megyünk a bázisra. Nagyjából összepakolok holnapra, lefürdök, megrendelem a taxit reggelre, meg miegymás. Éjfél körül sikerül is ágyba kerülnöm. Marad is 4,5 órám aludni, ami valljuk be nem sok.

Megyek Malaysiába, vagy nem??

Ápr.18.
 Reggel fél nyolckor kelek, mert meg akarom keresni a szervizt. Leszaladok a szemközti kis kajáldába, gyorsan megreggelizek, aztán fogok egy taxit ami nem is olyan egyszerű, mert ez a hely ahova mennem kéne a China Town mellett van, és minden taxis dupla árat kér, mert arra mindig dugó van. Végül kb. a negyedik taxis igent mond, és elvisz. Tényleg hatalmas a dugó, kb. 35 percig mentünk ami normál esetben csak 10 perc lenne. A taxis próbál behúzni a csőbe: Mondja nekem, hogy ő megvár és vissza is visz, ezért ne fizessem ki neki még. Persze én azért kifizettem neki , nem akartam, hogy hiszti legyen a várakozás miatt. Megvan az épület, felmegyek a kilencedikre. Megmutatom mi a baja a gépnek, és hogy rettentően sürgős lenne, mert du. három negyvenötkor indul a gépem. A kis hölgy elviszi hátra a szerelőkhöz, majd pár perc múlva visszajön, és közli, hogy legkorábban du.2-re tudják megcsinálni. Na most mi legyen?? Azt találtam ki, hogy rizikózok, aki mer az nyer alapon. Mondom a néninek, hogy én most itt hagyom a gépet, és visszajövök egyre a csomagjaimmal, és innen megyek a reptérre. Ez szerinte is jó ötlet. Na jó, taxi, vissza a bázisra, összepakol, kijelentkezik, taxi megint és vissza a China Town-ba. Már dél van és én piszok éhes vagyok. Mielőtt felmennék a szervizbe, előtte kaja után nézek. Egy szűk utcácskában találok is egy piacot, ahol biztos ami biztos beszerzek néhány banánt. Aztán bemegyek egy amolyan bevásárló központ szerű épületbe, ahol egy kínai gyorsétkezdét veszek célba. Na ez igazán érdekes helyzet volt, mert valószínű, hogy előttem még nem járt ott európai ember. Minden tekintet rám szegeződik, próbálom álcázni, hogy engem nem zavar, és rutinosnak tűnően, mintha csak tudnám, hogy mi a nyavaját akarok enni, de sajnos gőzöm sincs arról, hogy mit választottam. Mindegy, megettem és végül is jó volt, csak kevés. Sejtettem, ezért is vettem banánt. Gyerünk fel a szervizbe. Topogva várom a gépem. Már fél kettő! Nem bírom tovább, berontok az üvegajtón és megkérek egy nőt, hogy nézzen utána a gépemnek. El is megy, majd jön vissza, hogy szét van szedve a gépem, és ez és ez a baja, meg ennyibe kerül a javítás. Kérdezi, hogy mi legyen. A javítás ára annyi mintha vennék egy gagyi gépet, ezért úgy döntök, hogy javítsuk meg...de villám gyorsan, mert megy a gépem!!!!!! Szegény néni futva megy szólni a szerelőnek, hogy gyorsan csinálja meg. Végül már esélytelennek éreztem, hogy kész lesz, amikor jön a néni és hozza a papírokat. Na végre! Megírja a számlát, aztán hozza is a gépet. Ránézek az órára, és kettő már el múlt néhány perccel. Basszus, futás le, aztán rohanok abba az irányba ahonnan jöttem, mert ott ahol a szerviz van nincsenek taxik. Pár száz métert kell futnom, meg egy hídon kell átmennem, hogy legyen esélyem taxit fogni. Nagy nehezen sikerül egyet találni. Az órát meg sem merem nézni. Irány a reptér. Elindulunk, és baromi nagy a dugó ahogy azt mondtam. Végtelennek tűnik az út a reptér felé,de a sofőrön nem múlik, ő nyomja neki ahogy csak tudja. Egyszer csak megérkezünk. Kiszállok a kocsiból, ránézek az órára, és három óra múlt tíz percel. Három negyvenötkor indul a gépem! Azért még megpróbálom, hátha sikerül. Rohanok ahogy csak tudok, éééés ki van írva a check in close. ÁÁÁÁÁÁ NEEEEE!!!! Nem baj, ne add fel! Szaladok a check in pulthoz, és lás csodát még ott ült egy nő akinél be tudtam adni a csomagomat még. Pedig már szinte biztos voltam benne, hogy lekésem a gépet. Később világossá vált, hogy miért értem el a gépet, semmi extra csak közel két órát késett.
A lényeg az, hogy elértem és itt ülök rajta. Már sötét van mikor landolunk, ezért nem sokat látok a városból. Felveszem a csomagomat, kimegyek a váróba, keresek egy pénzváltót. Nem volt nehéz mert, csak egy van. Fogok egy taxit és irány a város. Kiderül én vagyok a taxisomnak az első magyar utasa, meg az is, hogy D-K Ázsiában ez a legbiztonságosabb országok közé tartozik.
A város központban foglalok szállást, szintén egy hátizsákos. Ez egészen más mint Manilában. Itt a bejáratnál le kell venni a papucsot, gyönyörű rend, és tisztaság van. Megkapom a dorm számot, és felmegyek. Kop-kop, benyitok és egy 70 körüli bácsi ül az egyik emeletes ágy alján. Gondoltam gyorsan bemutatkozok, és rohanok enni valamit, hát nem így lett. Kérdés kérdést váltott, aztán bejött egy Ausztrál lány is, beszállt ő is a diskurzusba. Nem bántam, hogy feltartottak, mert nagyon hasznos infókhoz jutottam. Aztán végül csak leszaladtam a marketbe (piac) vacsorázni úgy este 10körül. Ez baromi jó volt. Még alig vagyok itt pár órája, de már is beleszerettem a helybe. Jó-jó Manila után minden csak jobb lehet, de akkor is nagyon tetszik itt.

Welcome to Manila

Ápr. 17.
Megérkezek a szálláshelyemre,egy hátizsákos szállás. Mostantól ez lesz a menő. Lifttel fel kell menni a negyedikre, kinyílik a liftajtó és rögtön szemben két méterre egy pult, ahol egy nagyon segítőkész, kedves srác áll. Rögtön ki is lettem oktatva. Túl laza vagyok, megszoktam a Palawani biztonságot. Na ezt most el kell felejteni gyorsan, és meg kell tanulni az új szabályokat. Kezdjük az elején, A fényképezőgépet nem hordjuk kívül a nadrágra akasztva, mindig a zsebeimnél legyenek a kezeim, a hátizsákot rendesen fel kell venni nem csak az egyik vállra akasztani, sűrűn ellenőrizni hátranyúlással a hátizsákot nem e van kicibzárazva,, útlevél, fontos papírok nem a hátizsákba hanem a zsebe legyen, ne hagyjam, hogy az utcán a kölykök hozzám érjenek, ha mégis akkor azonnal lökjem el magamtól, és gyorsan távozzak, ja és szerezzek be egy lakatot. Ez jól kezdődik, mintha csak a gettóban lennék. Tudtam, hogy nem biztonságos Manila csak kicsit elkényelmesedtem. Röviden ennyi a helyreigazítás, ami nagyon hasznos. Megmutatják a dormot(egy helység ahol 10-15 ágy van) amelyikben az én ágyam van. Választhattam, alsó ágyas lettem. Semmi gáz, csak aludni fogok itt, de a szagokat még szoknom kell. Jah, el is felejtettem mondani, már a harmadik napon elromlott a fényképezőgépem. Valami fényérzékelő lencse hibája lehet. Azt vettem észre, hogy amikor nincs elég fény akkor zöldre, vagy lilára vált a kijelző, ezt próbáltam kiküszöbölni úgy, hogy mindig megütögettem. Volt, hogy sikerült volt, hogy nem. Időm nincs a tétlenkedésre, mert rögtön megyek szerviz keresésre. Az eső utam az Ázsia Mall, ami Manila legnagyobb bevásárlóközpontja. Itt érdeklődöm több helyen is, és az egyik műszaki boltban kapok egy központi szerviz címet, de már zárva van. Csak holnap lesz nyitva. Rendben, akkor vissza a bázisra. Felmegyek, és egy sör társaságában elkezdem írni, és feltölteni a következő bejegyzésem.
 Ja és még valamit elfelejtettem mondani. A fapados légitársaságoknak és azok akciós repjegyeinek hála van egy Borneóra szolo jegyem!!! Holnap irány Kota Kinabalu!!!! De előtte még meg kéne csináltatni a gépem.
Később aztán kiraknak pont az én asztalomra egy ládát tele jéggel, egy üveg kólát, meg egy üveg rumot. ÓÓÓ ennek nehéz ellenállni! Aztán mikor kellőképp elfáradtam irány aludni. Valamikor éjjel arra ébredek, hogy felkapcsolódik a lámpa, és bejön vagy négy francia lány (kb. hajnal 2-3 lehetett). Csörgés, zörgés, elhelyezkednek és alvás tovább.

We are a hero!

Ápr.17.
Mindenki picit aggódó, lehangolt tekintettel jön ki a szobájából. Többször elhangzik: Nem akarok hazamenni!!!
Délelőtt kilenc negyvenre kértem a reptéri transzfert a szállodához, de az már kilenckor itt van. Furcsa. Ebben az országban nem jellemző a pontosság, inkább az ellenkezője. Összepakolunk és beszállunk a kisbuszba. Fél óra és kint vagyunk a reptéren. Kis vásárolgatás a boltokban aztán check-in. A pultnál látom meg a papírlapra kézzel felírt szöveget, hogy egy óra és negyvenöt perc késés várható. Basszus a Manilai városnézésnek lőttek. Várakozunk a reptéren, egyszer csak hoznak üdítőt, meg egy kis kaját, amit a beszállókártyával lehet kiváltani. Kis kárpótlás, ami nem volt sem ízletes, sem pedig kiadós. Felérünk Manilába, felvesszük a csomagokat, aztán kimegyünk. Most jön a legrosszabb, a búcsúzkodás amit annyira utálok. Visszatekintve, úgy gondolom, hogy mindenki aki részt vett ezen az utazáson egy kicsit hős. Ezt mindenki úgy érti ahogy akarja.
A kis csapat marad a reptéren, én pedig fogok egy taxit, beülök, és elindulok a város felé. Visszanézve az egész csapat integet..... hááát kicsit összeszorult a szívem. Hiányozni fognak.

Maga a Paradicsom

Ápr.16.
Reggel a szokásos nyolc órási indulás. Mára úgy terveztem, hogy egy strandolós, pihenős napot tartunk. Jól fog jönni egy kis pihenés a hazafelé út előtt a csapatnak. A végére hagytam a legszebb tengerpartokat :-)
Két szigetet veszünk célba. Sok program itt nincs a pihenés, és a sznorizáson kívül, viszont mindezt elképesztően szép környezetben.

Banana Island

Banana

 Átmegyünk a szemközti szigetre ebédelni. A többiek még nem tudják, hogy még az előzőnél is van szebb :-) Leülünk a parton felállított napvédő sátor alatt, de ez nem tart tovább néhány másodpercél, mert mindenkit kivonz a látvány egy kis fotózásra. Ha lehet ilyet mondani, ez a legszebb part a világon. Szó szerint vakító a fehér homok, és pazar a háttér a pálmafákkal, ja és a víz színe..... basszus,,, ez elmondhatatlan.

Ennek a szigetnek a neve titok :-D

 Örömmel nézem a boldog tekinteteket. Nagyon jó, hogy mindenki élvezi csak kár, hogy ez az utolsó napjuk. Próbáljuk kiélvezni minden pillanatát ennek a gyönyörű napnak. Délután még bemegyünk Andival, és Juliszal sznorizni. Megnézzük az óriási élő kagylókat, aztán egyszer csak Julisz mutatja a víz alatt a jelet.... CÁPA!!! Basszus hol??? Arra, ott! És tényleg. Egy nem nagy kb. 80-90cm példány ami hamar el is úszik. Olyan hamar, hogy Andi le is marad róla. Úszkálunk tovább, egyszer csak megint megjelenik egy cápa de ez nem ugyanaz. Na ezt már Andi is látja, pedig nagyon fél. Utána egy nagy rája tűnik fel, és végül megint megpillantunk egy cápát, de ez már kicsit nagyobb, kb másfél méter. Elég közel vagyunk hozzá, ezért jól szemügyre tudtuk venni. Fantasztikus élmény volt!!
Sajnos mennünk kell, mert másfél óra az út vissza a városba. A lányok vissza sem jönnek a hotelbe, mennek piacozni, én meg sietek mert még be kell check-olni és ki kell nyomtatni valahogy a beszálló kártyákat holnapra. Na ez nem volt egyszerű a végtelenül lassú internetkapcsolatnak köszönhetően de este fél tizenegyre sikerült megoldani. Már épp az éhhalál szélén álltam. Gyorsan beszaladok a központba kajálni, de már késő. Az árusok már pakolnak. Bezzeg az az árus nem pakol ahol grillezett belet, csirke fejet, balutot(kacsatojás félig kifejlődött embrióval, enyhén megfőzve) meg ilyesmit árulnak.

Lehet válogatni!

Nincs más választás innen kell megoldani a vacsorát, vagy beülök egy étterembe, ahol majd egyszer valamikor kiszolgálnak. Vettem pár pálca grillezett disznóhúst, meg tésztába sült sajtot cukrosan és megettem. Jól nem laktam de valami van a hasamban. Vissza megyek aludni de útközben betalálnak a travik. Minden áron akartak nekem egy szép búcsú éjszakát. Igazán köszönöm de jól el vagyok az ilyen élmének nélkül is :-)

Első Coroni kalandok

Ápr.15.
Reggel korábban indulunk mint szoktunk, hét órakor kimegyünk a kikötőbe, és elindulunk. Juliusz javaslatára az első állomásunk egy nagyon jó sznorizó hely. Azért ez az első, mert korán reggel van esélyünk teknősbékát látni. Körbeúszunk egy nagy sziklát, és rengeteg gyönyörűséget látunk. Millió féle korall, halak. Továbbállunk Coron szigete felé. Behajózunk a hatalmas sziklák közé, és kikötünk.

Ez nem egy poszter!

Egy kis hegymászás után lefelé vezet az utunk. Lefelé menet megpillantunk egy monitor lizzard-ot, azaz egy varánuszt, ami sietve beszalad a bokrok közé, miközben engem össze-vissza csipkednek a moszkítók. Megpillantjuk a Kagayan Lake-t, csodaszép!

Kagayan Lake

 Ez a tó egy forrás tó, ami keveredik a sós vízzel. A látótávolság a víz alatt, hihetetlen nagy, gyönyörű sziklaformációkat látunk, és egy barlangba is beúszunk. Ahogy állok egy nagy kövön a vízben, egyszer csak valami csiklandozza a lábfejem, lenézek és egy kis rákocska abból a fajtából, ami szeret tisztogatni, lerágja az elhalt hámréteget. Hagynám is, hogy dolgozzon rajtam, de annyira csiklandós, hogy nem bírom.
Némi láblógatás a parton, és már jön is a turisták hada. Érdemes volt korán kelni. Tovább megyünk a Twin Lagoon- hoz. Talán nem is kell már említenem, hogy mennyire szépek ezek a mészkőhegyek, és a víznek a váltakozó színe a mélykékből a türkizbe.

No comment

 Innen átmegyünk egy partra, ahol elkészítik a bőséges ebédünket.

Ebéd után kis szieszta, sznori stb. Végül pedig elmegyünk megnézni egy második világháborús japán hajóroncsot, amit az amerikaiak lőttek ki. Ezt a roncsot lehet látni a felszínről is, mert az orrész csak 4-6m-re van a felszín alatt. Lassan hazafelé vesszük az irányt. Az esti vacsora szintén a főtéren a helyi árusoknál történik. Ennek azért van egyfajta egyedi és jó hangulata.

Irány Coron Town!

Ápr.14.
Hamar reggel lett. Pakolás, készülés. Fél hatra beszéltük meg, hogy kint találkozunk a hotel előtt. Tegnap este kérdezte a nő akinek fizettem a szállást, hogy kérünk e triciklit reggelre, mondtam neki, hogy persze az jó lenne. Kettőt kértem öt negyvenre. Hát már háromnegyed is elmúlt. Triciklik sehol. Na mindegy, ez ilyen, semmi nem biztos, de nem számít, nincs gond, berohanok a hotelbe, szólok az egyik srácnak, hogy vigyen ki minket kisbusszal gyorsan a kikötőbe. Így is lett. Ja, és nem a nyolc órás hajóútra vettem jegyeket, hanem most jött egy új hajótársaság, ami négy óra alatt teljesíti a távot úgy, hogy nem leszünk vizesek. Mi most ezt próbáljuk ki. Beszállunk a hajóba, és elindulunk Coron irányába. Ez a hajó nem a hagyományos fülöp forma, hanem a megszokott hajóforma. Tényleg négy óra alatt átértünk. Ez jó!
Kiszállunk a hajóból, még mindig rekkenő hőség, tűz a nap. A kikötő kijáratánál fogok gyorsan két triciklit, és elindulunk a hotelünkbe.

Irány a hotel

 Be jelentkezünk. Kb. dél van, viszont a szobákat csak kettőkor tudják átadni. A csomagokat ott hagyjuk a portán, és elmegyünk ebédelni addig. Aztán én gyorsan elszaladtam megkeresni az egyik itteni barátomat, aki tud szervezni nekünk szigettúrát holnapra. Elmentem a törzshelyeire, ahol esélyes, hogy rátalálok. Az egyik helyen azt mondták, hogy felment Manilába, és nem tudják mikor jön haza. Na gondoltam akkor küldök neki egy sms-t. Aztán végül is sikerült sms-ben lezsírozni, hogy át jöjjön a mi hotelünkbe a másik cimbora. Erre azért volt szükség, mert nem tudtam a számát a másik srácnak. Bent ülünk a szobában beszélgetünk, mert kint nem lehet megmaradni a melegtől, amikor egyszer csak kopognak. Come in!! Nyílik az ajtó és ott áll a cimborám Julius. Váá... de rég láttam. Gyorsan meg is beszéljük a részleteket a holnappal kapcsolatban. Tök jó, minden jól megy.
A város mögött van egy kisebb hegy, aminek a tetején van egy kilátó, és egy hatalmas kereszt felállítva. Este gondoltam fel mehetnénk megnézni a naplementét. El is indulunk, csak éppen kicsit késve. A nap már igen csak lemenőben van, ezért még a hétszáz egynéhány lépcsőfok megmászása előtt javasoltam, hogy halasszuk el holnapra. Bementünk a városközpontba, és a helyi kis árusoknál a frissen sütött pálcára húzott mindenféle finomságokból megvacsoráztunk.

A város központ

Az utolsó "c" jelű túra

Ápr.13.
Újra egy szép napra ébredtünk. Csapjunk a közepébe. "C" jelű kirándulás. Tegnap éjjel a mókamesterünk Ralph, aki mellékesen csak 19 éves, elment discoba, és hajnal kettőkor jött haza. Reggel hatkor pedig kelt. Beszállunk a bancába, és elindulunk. Megérkezünk az első helyre. Ralph közli, hogy itt csak ússzunk be azon a lyukon és ennyi. Nem túl aktív a srác.Látva ezt a sofőrünk, átvette a szerepét, és bejött velünk Ő. Ezt követően elmegyünk egy szigetre aminek az a neve hogy Snake Island. Azért kapta ezt a nevet, mert két egymással szemben lévő szigetet, egy kígyózó homokpad köt össze, amin át lehet sétálni. Ez is csodaszép látvány.

Snake Island

Aztán menet közben láttunk egy teknősbékát is, majd lehorgonyoztunk. Sznori, utána egy pici kis parton ebéd készítés. Mivel az utolsó napunk ez, és mindig kaptak egy kis plusz pénzt a srácok a túrák végén, ezért hoztak dupla adag kaját. Degeszre ettük magunkat. Kis pihi kaja után, és átmegyünk a szemközti szigetre, ahol egy elhagyott egyházi luxus épület van. Az érdekessége az, hogy a sziget fentről nézve szív alakú. Az épület még viszonylag jó állapotban van. Bent bőr kanapé, a fürdőben sarokkád, a szobákban légkondi stb.

Kilátás a szikla tetjéről

Balra Ralph a guide, jobbra a kapitány

Hidden beach és a hajónk

 Van egy kiépített kis kikötője is, amit ki is használtunk rögtön egy kis vízbe ugrálásra.
Tovább állunk az úgynevezett Hidden Beachre. Ezt a Part című filmben látható beachhez tudom hasonlítani, csak jóval kisebb. Itt volt egy fickó, meg egy nő, akik kint töltik az éjszakát. Azt hiszem meditálnak :-)
Vissza érünk a hotelbe, és én már rohanok is jegyet venni a kikötőbe, mert holnap utazunk tovább. Jegyek megvéve, indulás reggel hatkor.
Ma este grill parti van a hotelbe, ezért gondoltam itt kéne vacsizni, ja és élő zene. Amíg a csajok tetkót (henna) csináltatnak maguknak emberünkkel Ralph-al, addig mi Emőkével,és Marekkal megvacsizunk. Később a sok sör hatására táncra perdül a jó nép. Baromi jó hangulat kerekedik. A hotel tulaja nagyon részegen igyekszik tartani a hangulatot, és táncra perdíti az alkalmazottakat is. A zenészek egy nő aki énekel, és egy férfi aki gitáron kíséri, kérnek egy kis pihenőt, Addig Ralph az egyik pincérlánnyal odaül a helyükre, kezébe veszi a gitárt, és elkezd játszani, a lány pedig énekelni. Ezt nem hiszem el, ez a srác univerzális, kezdek féltékeny lenni :-) Úgy este 11-körül elvonul a nép aludni. Én még maradok a srácokkal(mármint a személyzettel) kicsit. Megnézzük az eddig készült fotókat, és jókat kacagunk. Úgy éjjel egy körül lefekszem aludni, mert reggel öt előtt kelni kell.
Akkor jó éjt!

A "B" jelű kaland, és a Katedrál Cave

Ápr.12.
Jó reggelt mindenkinek!
Miután megreggelizünk, becuccolunk a bancába (ladik, kishajó) és irány a "B" jelű kirándulás. Szintén gyönyörű helyekre visz minket Ralph. Kikötünk egy szigeten ebédelni, mondhatni pazar környezetben. Itt van strandröplabda pálya, árulnak sört, üdítőt, vannak függőágyak, az árnyékot pálmafák szolgáltatják, a kaját pedig már sütik is a srácok.

Itt lehet pihengetni :-)

 Ebéd után megnézünk egy nagy barlangot ami a part mellet van, aztán ejtőzünk egy kicsit. Délután továbbállunk, a hely neve ahová visz minket Katerdral Cave. Erről már beszélt nekem Ralph, hogy itt fel lehet mászni a sziklákra, és lehet ugrálni róla. Na odaérünk, a látvány fantasztikus. Tényleg olyan a sziklahasadék belseje mintha egy templomban lennénk. Látszanak az orgonasípok, szemben a Krisztus szobornak a helye, csak éppen a padok helyén víz van.

A méretek óriásiak

 Fényképezkedés után jön a kérdés: honnan lehet ugrálni? Erre a válasz: megmutatom. Alig hittem a szememnek! Ralph odaúszik a szikla széléhez, ami mellékesen borotva éles szinte mindenhol, és felkapaszkodik egy pici kiszögellésre. Na gondoltam, nekem még ez sem fog menni, nemhogy még feljebb mászni. Aztán szépen lassan, akár egy sziklamászó elindul fölfelé lépésről, lépésre. Egyszerűen hihetetlen, tényleg mint egy profi sziklamászó. Úgy 8-10 méter magasságban megáll, megfordul, elhelyezkedik és végül ugrik. Hát ez óriási! Mondja nekem Ralph: Fereence megpróbálod? Mit mondhatnék most, persze meg. Odaúszok én is a szikla széléhez, miközben ő már megint elindult felfelé. Megvárom míg leugrik. Szóval, már a kiszögellésre való felkapaszkodás is igen nagy kihívásnak bizonyult. Végül csak sikerült. Igen, de még csak a vízszint felett nyolcvan centivel vagyok. Kicsit kifújom magam, és keresem a szilán a fogást, meg az útvonalat, de egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy hova kéne kapaszkodni, vagy lépni. Kb.öt perce keresgélem a lehetőségeket de nem találom. Már épp feladni készültem, amikor arra gondoltam, hogy ha ő meg tudja csinálni akkor én miért nem!? Lehetetlen nincs, csak tehetetlen. Gyerünk!
Elhatároztam, hogy megcsinálom. Belekapaszkodtam egy pici hasadékba a bal kezemmel, majd egy még kisebbe a jobbal, aztán próbáltam megtámasztani magam lábbal. A lábam kicsúszott, lógtam a levegőben. Ez iszonyat nehéz, de aztán valahogy tovább jutok.

Hogy kéne elindulni fölfelé??

 Úgy féltávnál (öt méter körül) azt gondoltam, jó most már elég. Fáj a tenyerem, a talpam és feljebb menni már tényleg veszélyes lenne. Megfordultam, körülnéztem. Gyönyörű volt a kilátás. Lentről kiabálnak a többiek, hogy ne menj tovább!!!Elég, ugorj!!!
Rendben. Nagy levegő, és JUMP !
Hát ez óriási volt. Kicsit fárasztó volt, de élveztem. Felmásztam a csónakba, és akkor vettem észre, hogy a penge éles sziklák elvagdosták a tenyerem, meg a talpam is. Kicsit vérzik, kicsit csíp, de majd begyógyul. Megnéztem Ralph tenyerét, meg a talpát, gondolhatjátok.....az ég világon semmi baja.
A hajónk sofőrje közben nekiindul a sziklának. Mikor felért arra a szintre ahonnan Ralph ugrott, azt hittem ő is ugrani fog, de nem. Mászott tovább.....jóóóó, de hogy????
Akár egy majom. Feljutott kb. 15 méter magasra, és onnan vetette magát a mélybe. Baromi ügyes!Ezzel a mutatvánnyal lett vége a mai túrának. Holnap folytatjuk.

Egy szárazföldi kirándulás :-)

Áprl. 11.
Mivel senki nem akart másik vezetőt, ezért inkább átcseréltük a szigettúrát egy szárazföldi kirándulásra. Sikerült megbeszélni, hogy vigyenek el minket a hotel kisbuszával egy egész napos kirándulásra. Reggel nyolc van, indulunk. 40-50 perc zötykölődés után meg is érkezünk az első állomásra. Az út szélén leparkolunk, és keressük az ösvényt amin el tudunk indulni fel a vízeséshez. Nagy nehezen megtaláljuk, és elindulunk. Kb. 40 perces az út felfelé a dzsungelben. Felérünk, és a csapat egy része megmártózik a kellemesen hűvös vízben.

A vízesés fentről

 Néhány fotó, és vissza indulunk.
A következő állomás egy meleg (forró) vizű forrás. Igen nehézkes a bejutás, mert fel van ázva a talaj. Annak érdekében, hogy ne süllyedjünk el a forró sárban bambusz botok, fadarabok vannak ledobva a kritikus pontokra, amiken elég nehéz egyensúlyozni. Beérünk. Nem nagy látványosság, inkább csak érdekesség.
A következő, és egyben az utolsó állomás a mai napon, egy csodaszép tengerpart, ami szinte mindig üres. Na ennek volt is sikere, mindenkinek tetszett. A délutánt itt töltöttük, végig sétáltunk a parton oda-vissza, ami kb. 5-6 Km hosszú lehet a szélén pedig pálmaerdő.

A long beach

 Mikor meguntuk vissza mentünk oda ahol kiraktak minket, egy kis halászfalu szélére. A kisbusz sehol, csak az egyik vezetőnk. Azt mondja, hogy a sofőrnek vissza kellett mennie a városba de nemsokára jön. Ez a nemsokára másfél óra volt. Nem is bántam nagyon, mert elég érdekes másfél óra volt. Egy csapat gyerek játszott körülöttünk. Aztán Andi elindult beljebb a faluba körülnézni, ami egy utcából állt. Utána indulok, gondoltam nem kéne egyedül sétálnia ott.

Érdemes megnézni mivel játszik a kis srác. (üdítős dobozra szerelt kerék)....ja és láthatóan boldog az X-Box nélkül is!!!

Kártyaparti a kis halászfaluban.

Banánsütés

Tudom a feltételezés alaptalan, de jobb félni.... Különben meg rendkívül kedves emberek. Belestünk a hétköznapi életükbe. Egy nénike épp banánt sütött az utcán kártyázó rokonoknak, szomszédoknak. Elárulta, hogy hogyan készíti. A pálcára húzott banán megsüt, margarinos krémmel megken, cukorban megforgat és kész is. Sofőrünk Mosolyogva megérkezik, beszállunk és vissza indulunk a rázós úton, aztán a szokásos. Fürdés, vacsi stb.