A vége

Máj. 5.-6.
Itt még nincs vége.Az első lépés a megoldás felé, várni reggel hétig. Akkor veszik fel a munkát az ügyintézők. Szépen elmegyek a "fürdőszobába", megmosakszom, fogat mosok, és keresek magamnak egy megfelelő széksort az alváshoz. Ekkora hálószobám még nem volt. Lakat elő, lezárom az értékeket, megágyazok, és jöhet az alvás. Jahh, nem is olyan könnyű aludni, mikor egy vésőgéppel dolgoznak a terminál másik felében. Négy óra alvás épp elég is. Hétkor kezdek a pultnál. Sajnos még nem tudnak semmit jöjjek vissza 8 körül. Elmegyek rendbe rakom magam a mellékhelyiségben, aztán megyek nézek valami reggelit. Hahaha a hátizsákjaim rátettem egy reptéri kiskocsira, és úgy tologatom magammal mintha a gyerekem lenne. Jön velem mindenhova. Tényleg, olyan nekem ez a kocsi, mint a csigának a háza, nekem is most ez az életem. Na, itt egy Burger King. Jó, akkor most ez lesz a reggeli. Utána megyek vissza a pulthoz. Megint próbálkoznak, telefon, pötyögnek a számítógépen, karattyolnak Kínaiul, de jöjjek vissza 9 körül. Ok. itt vagyok kilenc óra. Fura kérdés érkezik felém, hol lakom most itt Hong-Kongban? Nem bírtam ki nevetés nélkül, és körbe mutattam, és mondtam, ez itt az otthonom most. Biztos láttátok a Terminál című filmet, ha nem akkor mindenképp nézzétek meg. Én vagyok benne a főszereplő :-))
Óránkét megyek a pulthoz, már egy szót sem kell szólnom, tudják a nyűgöm. Néha megpróbálok egy másik pultot is, hátha ott okosabbak, de nem. Veszek egy telefonkártyát, mert azt a tanácsot kaptam, hogy hívjam fel azt a légitársaságot Manilában ami miatt lekéstem a gépet, mert csak ők tudnak nekem igazolást adni a késésről. Ebédelek valami kínai nyavaját csirkehússal, meg hagymakarikákkal. Közben felveszem a kapcsolatot az otthoniakkal, repülőjegy ügyben. Elkél a segítség. Este tízkor nyit a légitársaságom check-in pultja, azt mondják akkor próbálkozzak náluk. Közben otthonról kapom az erős hátszelet e-mail formában. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani az otthoniaknak a segítségért! Fél tízre visszamegyek a pulthoz. Kedvesen elutasítanak, várjak még 11.35-kor jöjjek vissza :-)) Ez jó, kezdem magam itthon érezni, és elveszteni a reményt, hogy valaha hazautazom. :-D Már tervezem a jövőmet itt.
Na jó. Megyek eszek valamit. 11.35 van, visszajöttem. Azt mondja az úr, hogy ha most akarok jegyet venni akkor az még plusz pénz, szóval inkább várjak éjfélig. Ok, fogmosás, tisztálkodás, és éjfélkor vissza. Na végre!!!! Megszületett!!! Ha nincs hitelkártya nálam, akkor nem is tudom mit lehetett volna csinálni. Őrület! Egy 24 óra a Hong-Kongi terminálban. Megyek is be checkolni nehogy lekéssem :-)
Nagyon jó helyre kaptam a jegyet, ki tudom nyújtani a lábam. Nem sokat tétovázom, befészkelem magam, és a Hong-Kong - Doha utat végig alszom.

Egy kis visszatekintés. Azt mondják aki utazik annak szélesedik a látóköre. Hozzátenném minden egyes utazásom alkalmával tanulok valami újat, szóval ez így van. Úgy érzem minden egyes utazás pozitívan hat a személyiségemre, és ezt köszönhetem azoknak az embereknek akikkel utaztam, és akikkel menet közben összehozott a sors..... Ők az én tanítóim. Csak azt tudom mondani, hogy szeretnék még minél többet tanulni, és tapasztalni. Köszönöm mindenkinek, aki részt vett ebben a kalandban!
Azt amit láttam,éreztem,átéltem nem lehet lefényképezni, vagy leírni egy blogban, ezt csak és kizárólag személyesen lehet megtapasztalni. Ezért mindenkinek azt mondom, hogy aki teheti az vegye fel a hátizsákját és induljon el felfedezni a világot, mert egy autót, motort, vagy egy lakást nagyon könnyen elveszíthetsz, de amiket átéltél élményeket azokat soha nem veheti el tőled senki!!!
Remélem élvezettel olvastátok a bejegyzéseim, és jól szórakoztatok!
Legyetek jók, és kalandra fel!!!

Egy kis csúszás.

Máj. 4.
Elérkezett az indulás napja. Nehéz tudomásul venni, de haza kell mennem. Fájó szívvel de elhagyom Cebu városát. Megérkezem Manilába, itt már át kell szállnom a nemzetközi járatra, ami persze mint már megszoktam késik előreláthatólag két órát, mert állítólag egy hatalmas trópusi vihar csap le Manila környékére. Én még szerencsés vagyok, mert csak később indul a gépem, de láttam belföldi járatot amit töröltek a vihar miatt, méghozzá úgy, hogy már mindenki be volt check-olva. A csomagokat szépen vissza kirakták a futószalagra, és mehet mindenki amerre lát. Szóval nekem szerencsém van. Holnapra már otthon is leszek, ha minden jól megy.
Ülök a gépen, és csak várok....órák telnek el, és csak várok. Direkt olyan jegyet vettem aminek több mint négy órás az átszállási ideje. Gondolom ez elég lesz. Igen még sok is lenne, ha pontosan indulnának a gépek. Aztán megértem a késés miértjét. Ablak mellett ülök, és én még ilyet nem láttam soha. A korom sötét égboltot szinte folyamatosan megvilágítja a percenként kb. 50 villám. Ennyi villámot összesen nem láttam még életemben. Megérkezek végre Hong Kongba, ahol átszállok a másik gépre. Éjjel 1.25-kor indul. Fél egy van, és még mindig a gépen ülök, mert az még nem parkolt le. Végre kiengednek. Rohanok mint egy őrült, de hatalmas a sor az ellenőrző kapuknál. Több gép is befutott nagy örömömre. Nem is merem nézni az időt, csak teszem a dolgom, mint mindig, talán így tudom megőrizni a nyugalmam. Felveszem a csomagom, és irány a check- in. Szinte futok, közben nézem a kijelzőt, hogy hányas pult az enyém. Éjjel egy óra egy perc. Odaérek......tök üres az egész sor, nincs itt senki már csak a takarítók. Kérdezem az információs pultnál, hogy nem tudnék e még valahogy...., de a válasz az, hogy ezt lekésted. Fura érzések kavarognak bennem. Főleg akkor, amikor 1.15 perckor hallom a felszálló gépem dübörgő hangját. Nem túl jók, de mit lehet tenni, ez van. Változtatni már nem tudok rajta, ezért megoldást kell keresni!!

Csak lenni.

Máj.1.-3.
Nem lesz túl hosszú bejegyzés :-) Én és a pénztálcám közös döntést hoztunk, mégpedig azt, hogy nem hajszoljuk túl magunkat. Elég volt a kalandokból és, hogy ne keljen úgy hazatérni, hogy hulla fáradt vagyok, ezért csak a városban csavargok, nézelődöm. Bár volt még egy tervem azért. Hallottam egy szigetről, ahol nagyon jókat lehet búvárkodni. El is határoztam, hogy elmegyek oda. Utána jártam a dolognak, és sajnos nem lett volna elég rá egy nap. Csak az odaút több mint négy óra jeepneyvel, ami minden görbefánál megáll, és tudjuk, hogy nincs légkondi se. Utána még lenne egy fél órás hajókázás. Vagy, a másik megoldás lehetett volna ha bérelek magamnak, egy komolyabb összegért egy autót, sofőrrel, de mint mondtam ez most nem járható út számomra. Ezért maradunk a városban. Nagy felfedezésekről nem tudok beszámolni. Ja mivel elég sokat használtam a jeepneyket, ezért rájöttem honnan tudják az emberek, hogy honnan hová mennek a jeepneyk. Általában a jeepney hátulján lóg egy ember aki ordibálja a végállomás nevét az út szélén ácsorgó embereknek, és elég csak egy kis kézmozdulat, máris félre áll neked a jeepney, és már fel is ugorhatsz rá. Az útiköltség pedig már bejáratott dolog, kilométerben számolják, de csak nagyjából. A minap utaztam egy jeepneyn ami teljesen megtelt, de úgy, hogy én is csak féloldalasan tudtam ülni a padon. Kíváncsiságból megszámoltam hányan ülünk rajta, nos elképesztő, de 48-an. Ezt ha valaki meséli, akkor nem valószínű, hogy elhiszem. Kb. 18-20 embernek lenne elég normális esetben a hely.

Egy ilyenben 48 fő!!!

 Újdonsült barátommal járjuk a várost amikor épp nem dolgozik. Elvisz egy Green Lagoon nevű helyre, ami igen közkedvelt a városlakók részéről, mert nincs túl messze, és jól ki van építve a strand, meg van medence is. Elmegyek a Public Marketbe, meg persze esténként pub látogatás. Jó egy kicsit lazítani, mielőtt útrakelek. Röviden ennyi.

Bohol Island

Ápr.30.
Reggel fél öt van. Bepakolok a kis hátizsákomba, fogok egy taxit, és lemegyek a kikötőbe fél hatra, mert állítólag hatkor indul az első hajó Boholra. Az út 2-3 óra lesz. A kikötőben a jegypénztáraknál tömeg. Hihetetlen mennyire átláthatatlan káosz van itt. Beállok egy sorba. Sorra kerülök, és kiderül, hogy elfogyott az összes jegy Boholra, de ha akarok akkor du. 2-kor megy egy másik, vagy holnap reggel próbáljam meg megint. Ezt nehezen tudom megemészteni. Kifelé menet egy másik kis jegypénztárat veszek észre. Gyorsan beállok egy sorba, és érdeklődöm az elöttem álló lánytól, hogy tudok e itt jegyet venni Boholra. Igen, Ő is oda megy meglátogatni a szüleit, mert Ő kint él a férjével Californiában. Ez jó. Lehet, hogy mégis tudok menni? Jóó, sikerül jegyet venni! Hétkor indul a hajóm. Bár a lány azt mondja, hogy szerinte ott kéne aludnom Boholon, mert nem lesz elég időm körülnézni.
Megérkezem Bohol szigetére. Leszállok a hajóról és bérelek egy autót sofőrrel, aki egész nap viszi majd a seggem :-) Indulunk is, mert sok a látnivaló. Első állomásunk egy kilátó. Szerencsére akkora eső van, hogy alig látni, de 5 perc és már el is áll.

Az eső elállt, a rizsföldeknek jót tett.

 A kilátóból visszafelé menet, szólnak,hogy bemehetek egy elkerített kis dzsungelba, ahol láthatom a világ legkisebb majmát a Tarsier-t. Itt csak három darab van belőlük. Hát igen, tényleg nagyon picike, a mobiltelefonom nagyobb mint a majom. Igazából észre sem veszem, úgy szólnak, hogy hol kell néznem. Nagyon jópofa állat, a testéhez képest hatalmas szemei vannak, hosszú farka, és csupasz kis lábai. Kb. úgy néz ki mint a Csillagok Háborújából a Joda :-)
Tovább megyünk, a híres Csokoládé Hegyeket megnézni. Azért kapta ezt a nevet, mert úgy néznek ki mintha egy sík területre ledobáltak volna egy csomó csoki bonbont. Ezekből a csoki dombocskákból összesen 1776 darab van a szigeten!!! Az egyik ilyen dombra épült a kilátó is, ahonnan körbe lehet nézni, és lehet kezdeni számolgatni :-)

Innen megyünk tovább egy Man Made Forest nevű helyre. Ez a hely amolyan oázis a szigeten, kb. 3 Km-es sugarú területen fekszik egy igazi őserdei hatalmasra nőtt fákból álló erdő. Érdekes, talán régen az egész szigetet egy ilyen erdő boríthatta.

A következő hely az ahol igazából vannak a Tarsier-ek. Ez már egy nagyobb erdős terület, ami el van kerítve, és kis ösvények vannak. Itt már sok kis majmocska van.

Tarsier

Aztán érdekesség képpen, megállunk egy folyó partján ahol van két függőhíd. Aki tériszonyos annak nem ajánlom, mert elég instabil. Nem veszélyes, csak mozog a lábad alatt, mint minden függőhíd.

Néhány drótkötél, és bambusz.

Na de már rég el is múlt dél, nagyon éhes vagyok. Ezért elmegyünk egy Floating Restro nevű vendéglőbe, ami egy folyón van. Több hajóból áll. Minden hajón büfé rendszerű az étkezés. Felszállok az egyik hajóra és amíg ebédelek, addig visz egy kört a folyón. Igazán egyedülálló élmény ilyen környezetben ebédelni, és a kaja is bombajó.

Az úszó étterem.

A kilátás hajóról. Így nem lehet ebédelni!! :-)

Teli hassal folytatom az utam. A következő állomásom egy mini állatkert, csak annyi a különbség, hogy itt megérintheted az állatokat, pl. sárkánygyík,óriás piton. Itt azért készül pár jópofa fotó :-)
Gyerünk a következő látványossághoz. Megérkezünk az ország egyik legöregebb korall kőből épült templomához. A templom neve Baclayon Church, és 1727-ben épült.

Ezután egy emlékművet nézek meg. A Spanyol, és a Fülöp Szigeteki katonák, háát hogy is mondjam...békeszerződése lehet talán, vagy valami ilyesmi.

Innen elmegyünk egy barlangot megnézni. A föld alatt van, és nem túl nagy. Van odalent egy kis tó is, amiben lehet fürödni is, ezt néhány srác ki is használta.

Lejárat a barlangba

A végére maradt a híres nevezetes Alona Beach. Ide tudsz eljönni Magyarországról utazási irodával. Nagyon kíváncsi voltam erre a beach-re, mert nagyon sztárolják. Tele van szállodákkal a part, és nem takarítják. Sok hordalék, elhagyott papucsok, rengeteg ember, (persze most van itt főszezon) de akkor is, kicsit kiábrándító. Azért örülnék, ha Magyarországnak lenne egy ilyen partja :-)
 Ezennel örömmel jelentem minden kedves barátomnak, aki velem volt Palawanon, hogy az ország legszebb helyein voltak, ezt garantálom!!! A nyomába sem ér természeti szépségeivel Palawannak. Nem azt mondom, hogy csúnya, csak ha választanom kéne, hogy hol töltsem a nyaralásom akkor 100%, hogy Palawan lenne a nyertes.

Lassan besötétedik, még másfél óra és indul a hajóm vissza Cebura. A sofőröm aggódva vár már a parton, hogy induljunk mert le fogom késni a hajót. Rendben, már indulunk is vissza. Megérkezünk a kikötőbe, megveszem a jegyet, egy szuper gyors hajóra, ami egy óra alatt visszavisz. Megérkezek Cebura. A kikötőből kifelé jövet megveszem a vacsorám, és irány vissza a szállás. Ez is egy élménydús, és kimerítő nap volt számomra. Komoly fáradság tör rám, ezért elteszem magam holnapra. Jó éjt.

Cebu City

Ápr. 29.
Átalszom a délelőttöt. Kikecmergek az ágyból, és elindulok körülnézni. Hamar szembetűnik, hogy itt is a rendezett káosz uralkodik, mint mindenhol az országban. Talán picit mintha fejlettebbek lennének itt. Másfajta jeepneyk is vannak, nem sok a triciklis, sok az újszerű autó az utakon, meg ilyesmi. Megkajálok az egyik gyorsbüfében, és visszamegyek a szállásra, mert nagyon meleg van, ömlik rólam a víz, de a szobámban sem rózsás a helyzet, mert csak ventilátorom van, az meg nem hűt. Most nagyon kéne a klíma :-(

Tegnap megbeszéltük Gie- vel, hogy felvisz valami kilátóhoz, meg van ott egy csomó minden, majd meglátom. Du.4-re volt megbeszélve. Kapom az sms-t, hogy melyik mallba kell mennem, és valami szökőkútnál találkozunk. Na jó, háromnegyed négy, elindulok. Taxi, mondom a sofőrnek a mall nevét, de háromszor is elismételtem, és ő csak bólogatott, hogy jó. Megérkezünk, bemegyek az épületbe, keresem a szökőkutat, kérdezősködöm. Megjegyezném, hogy legalább akkorák itt is a mallok mint otthon. Végre megtalálom a szökőkutat. Négy óra három perc. Várok, negyed van sehol senki. Dobok egy sms-t, hogy én már itt vagyok, kapom a választ, hogy én is, de nem talál. Kezd gyanússá válni a dolog. Megkérdezek valakit, hogy ez az a hely? NEM!! Neemááá! Gyorsan küldöm az sms-t, hogy kések. Basszus a kártyámról lement az összes pénz már. Ezt nem hiszem el! Szerintem azt hiszi, hogy csak szívatom. Gyorsan taxi, át a másik mallba. Ez még nagyobb, de először fel kéne tölteni a kártyám, mert így nem fogom megtalálni, már csak azért sem, mert elindult körbenézni, hogy merre lehetek. Nagy nehezen találok egy üzletet a 7.-en ahol fel tudják tölteni a kártyám. közben kapom az sms-t, hogy ha nem válaszolok akkor hazamegy. Na szép. Végre feltöltöttem, írom neki, hogy megyek várjon, és ez így ment összesen több mint egy órán át. Végül csak megtaláltuk egymást. Gyerünk, mert nemsokára lemegy a nap. Veszünk pár sört, rágcsálni valót, és indulás. Irány a jeepney terminál. Na ez vicces volt. Mi ülünk legbelül, a sofőr mögött. Fullra megtelik a jeepney, és mindenki adja tovább az aprót, amíg a sofőrhöz el nem jut. A végén persze mindig én adtam oda a pénzt a sofőrnek. Azt tudni kell, hogy ha taxival tesszük meg ezt az utat, akkor fizetünk kb. 400-500 pesot, így pedig kettőnknek volt összesen 40 peso!!! Azt ne kérdezzétek, hogy honnan tudják, mennyit kell adni a sofőrnek, és hogy honnan tudják melyik jeepney merre megy. Fogalmam sincs, de jól működik a rendszer. A város szélén lévő hegy lábához érünk. Itt kiszállunk, és fogunk két sima egyszerű motorost, akik fel visznek a szerpentinen a hegyre. Itt a kilátó, bár kicsit elkéstünk, mert a nap pont most ment le, de valóban gyönyörű a kilátás. Innen látni a környező szigeteket is, és a teljes várost most már kivilágítva. Próbálok fényképezni, de sajnos nem lettek jók. Nem tudok jó esti fotót csinálni.
Mikor kibámészkodtam magam, átmegyünk a motorosokkal egy másik helyre, aminek aza neve, hogy Ziplaine. Fogalmam sem volt róla mi ez a hely. Aztán leesik, hogy ez egy kötélpálya. Az egyik hegyről át lehet csúszni a kötélen a másikra. A hátadnál vagy rögzítve a kötélpályához, és úgy repülsz, mint a superman. Persze ki kell próbálni. Nagyon állat!  Aztán megyünk tovább egy úton ami kb. olyan mintha a Disney Land-ben sétálnánk. Na ezek azok a helyek amiket magamtól sosem találnék meg. A motorosokat visszahívjuk, hogy vigyenek le. Taxiba ülök és irány az "otthon". Kéne már aludni, mert késő van, és én holnap át akarok menni a szomszédos Bohol szigetre. Nehéz nap lesz a holnap, úgyhogy jó éjt.

Legazpi-Manila-Cebu transfer

Ápr. 28.
Reggel négy óra húsz van. Ez rövid éjszaka volt már megint. Öt óra van, már jön is az srác akivel tegnap söröztem szólni, hogy itt vannak értem. Megyek is becuccolok a kisbuszba, és elindulunk. Ahogy megyünk ki a faluból a kis utcákon át, amiket már bejártam, háát.... nagyon pocsék érzés itt hagyni ezt a kis porfészket. Nagyon jó volt itt lenni, még ha nem is úszhattam a cápákkal, de megérte eljönni ide, mert sokat tanultam az itteni emberektől.
Kel fel a nap, ébrednek az emberek. Egyszerűen pazar látvány, ahogy megyünk az úton, és a hegyeken lévő pálmafákon átszűrődik a még csak vöröses színű napsugár. Jó lenne lefényképezni, de a sofőr nagyon nyomja a gázpedált, olyannyira, hogy még egy villogó mentőautót is megelőzünk. Kiérünk a reptérre, ami egy vulkán tövében van. Vulkán rajongók figyelem, itt van pár kép. Gyönyörű a látvány.

Igen működik!!

Megkapom mind a két beszállókártyát. Mit kéne csinálni amíg nem jön a csatlakozásom?
Bemegyek a városba kicsit csavarogni, ebédelek egyet egy Mc-be, aztán vissza megyek a reptérre, mert elviselhetetlen a meleg. A reptéren legalább van légkondi.
Indulás előtt egy órával bemondják a hangosba, hogy sajnos megváltozott az indulási időpont, és csak este hat körül fogunk tudni elindulni. Ha ezt tudom akkor csináltam volna programot magamnak a városba. Csak nyugalom. Lefekszem aludni, de az állandó hangosbemondótól elég nehéz. Végül hét körül tudunk csak elindulni, ami azt jelenti, hogy este fél kilencre érkezünk meg Cebui reptérre. Közben összeismerkedtem egy kedves lánnyal, aki felajánlotta, hogy megmutatja nekem a várost. Persze megbeszéltük, hogy semmiféle randi vagy ilyesmi, csak megmutatja a szép helyeket. Ez nekem nagyon jó, mert nem igazán néztem utána, hogy hol vannak az érdekes helyek cebun. Találok egy árban megfelelő szállást, basszus de csak árban, na mindegy. Este tizenegy után kapom is az sms-t, hogy alszom e már, és akarok e menni megnézni egy népszerű bárt, ami itt van a környéken. Nem utasítottam vissza. Kapom az utasításokat, hogy mit kell mondjak a taxisnak. Ott találkozunk. Ez amolyan nyitott diszko szerű hely, de itt van étterem is, meg grill bár. Elég nagy területen fekszik, és tényleg jól néz ki a hely. A színpadon napjaink slágereit játszák élőben, nem is rosszul. Hajnal háromig elvihorászunk, aztán megbeszéljük, hogy holnap felmegyünk valami hegyre, de csak délután, mert napközben nagyon meleg van.
Elválnak útjaink, beülök egy taxiba, és irány aludni.

A meglepetés

Ápr. 27.
Reggel van. Kezdek pakolászni, mert 10 körül el kéne indulni Donsolba a reptérre. Reggeli, ja és a személyzet a lelkemre köti, hogy mindenképp szóljak mikor megyek, mert el szeretnének búcsúzni. Ez jól esik :-) Meg kedveltem őket, és szerintem ők is engem. Az egyik része ma megy haza, mert nem itt laknak, csak itt dolgoznak.
Ok. nemsokára 10 óra. Leviszem a cuccaim az étterembe, kifizetem a számlám, leadom a kulcsot stb. Leülök, még van egy kis időm. Bekapcsolom a gépet, megnézem a maileket, biztos sok van már. Az utolsó levél a légitársaságtól jött.Már nem is vagyok kíváncsi a többi levélre. Aggódva nyitom ki, és !?!?!?!! nem akarok hinni a szememnek. TÖRÖLTÉK a járatot amire jegyet vettem, és amivel mennék Cebura! Erre mindenkinek számítania kell aki ide utazik, elég megbízhatatlanok a légitársaságok. Egyik pillanatban még minden rendben, a másikban már borul az egész.
Miért történik ez velem?? Kezdődik a káosz. Gyorsan válasz levél. Na jó de nincs már idő levelezgetni. Marad a telefon. Hívom őket, de állandóan foglalt, olyan mintha valamelyik otthoni kábeltévé szolgáltatót hívnám. Aztán végül csak sikerül egy kedves kollégát elérni. Minden áron Máj 3.-ára akarták átrakni a jegyem. Nem, nem, nem! Nekem Máj.4.-én indul a gépem haza. Mit csinálok én itt 3.-ig.?? Jó, addigra biztos láthatnám a cápákat, de azért nem akarok ilyen sok időt itt tölteni. Na végül sikerül pár "kis türelmet, tartsa a vonalat" után áttenni holnapra. De nem ám közvetlen járatra, hanem menjek fel Manilába reggel hétkor, aztán délután 15.20-kor meg mehetek Cebura. Elcseszték az egész napomat. Arról nem is beszélve, hogy most holnap reggel hajnal ötkor kell elindulnom Legazpiba, ami nem is lenne baj, de nincs olyan korán buszjárat. Kénytelen vagyok szerezni egy privát járatot magamnak.
Na akkor kérek egy szobát megint még egy éjszakára, meg egy szendvicset reggelire. Visszacuccolok. Ez a nap sem múlt el izgalmak nélkül.
 A lányok kettőkor mennek haza. Gyerünk búcsúzkodni, aztán ebédelek egyet. Megszerzem a privát fuvart reggelre, ami persze nem olcsó, mert hát senki nem akar menni ilyen korán a reptérre ebből a pici faluból, és másfél-két óra az út oda.

 
Kicsit csavargok az utcákon, és olyan fura, mert mindenki köszön. Aki nem ismer az így : "Hi Sír", aki meg ismer az meg így : "Hi Sír Frank". Eleinte jó, de aztán kicsit nyomasztó, hogy mindenki veled akar beszélgetni, mindenki elkéri a telefonszámodat, megnéznek, nem tudsz menni húsz métert úgy, hogy ne szólítson le valaki. Nem vagyok híres ember, de most ez a pár nap olyan volt mintha az lennék.
 Kicsit át tudom érezni azt amit egy híres ember él meg, csak ő minden nap, egész életében.

Délután mindig sokan vannak az utcákon.

  A lányok haza mentek.
Ülök a bárpultnál, és kérdezi a pultos srác, hogy mit fogok csinálni ma este, mondom még nem tudom. Ha van kedvem menjek el vele, meg a barátaival egy bárba, sörözni. Nem sok bár van, összesen kettő :-) Miért is ne, rendben.
Ja, fontos megjegyezni, hogy ebben az országban mindenféle előítélet, és megkülönböztetés nélkül elfogadják a nem heterokat. A hotelben két ilyen srác is dolgozik. Ez teljesen rendben van. Ők tudják, hogy kik a nem heterok, és egyáltalán nem próbálnak közeledni "olyan" értelemben a heterokhoz. Ezt csak azért mondom, mert engem egy gay (homo) srác hívott el sörözni. Teljesen normális, és jó fej. Este még a sörözés előtt megyek egy lerobbant kis kajáldába, mert itt csak az van, kivéve a hotelt ahol vagyok. Kellemes kis hely ez a bár. Kint van a parton, bambuszból van építve az egész. Volt ott még egy asztaltársaság, fiúk lányok vegyesen. Nézem őket, látom az asztalon az üveg rumot, meg a söröket. Látom hogy egymás után döntik a feleseket nagyon gyorsan. Na, ez igen, kemény brigád. Ja, bírták is vagy húsz percig, aztán a korláton lógva dobták ki a taccsot :-) . Éjjel már viszont nem igazán biztonságos itt mászkálni az utcán. Sok részeg alak van, még egy rövid bunyót is láttam.
Visszaérek a hotelbe úgy éjfél felé, és Lefekszem aludni.