A meglepetés

Ápr. 27.
Reggel van. Kezdek pakolászni, mert 10 körül el kéne indulni Donsolba a reptérre. Reggeli, ja és a személyzet a lelkemre köti, hogy mindenképp szóljak mikor megyek, mert el szeretnének búcsúzni. Ez jól esik :-) Meg kedveltem őket, és szerintem ők is engem. Az egyik része ma megy haza, mert nem itt laknak, csak itt dolgoznak.
Ok. nemsokára 10 óra. Leviszem a cuccaim az étterembe, kifizetem a számlám, leadom a kulcsot stb. Leülök, még van egy kis időm. Bekapcsolom a gépet, megnézem a maileket, biztos sok van már. Az utolsó levél a légitársaságtól jött.Már nem is vagyok kíváncsi a többi levélre. Aggódva nyitom ki, és !?!?!?!! nem akarok hinni a szememnek. TÖRÖLTÉK a járatot amire jegyet vettem, és amivel mennék Cebura! Erre mindenkinek számítania kell aki ide utazik, elég megbízhatatlanok a légitársaságok. Egyik pillanatban még minden rendben, a másikban már borul az egész.
Miért történik ez velem?? Kezdődik a káosz. Gyorsan válasz levél. Na jó de nincs már idő levelezgetni. Marad a telefon. Hívom őket, de állandóan foglalt, olyan mintha valamelyik otthoni kábeltévé szolgáltatót hívnám. Aztán végül csak sikerül egy kedves kollégát elérni. Minden áron Máj 3.-ára akarták átrakni a jegyem. Nem, nem, nem! Nekem Máj.4.-én indul a gépem haza. Mit csinálok én itt 3.-ig.?? Jó, addigra biztos láthatnám a cápákat, de azért nem akarok ilyen sok időt itt tölteni. Na végül sikerül pár "kis türelmet, tartsa a vonalat" után áttenni holnapra. De nem ám közvetlen járatra, hanem menjek fel Manilába reggel hétkor, aztán délután 15.20-kor meg mehetek Cebura. Elcseszték az egész napomat. Arról nem is beszélve, hogy most holnap reggel hajnal ötkor kell elindulnom Legazpiba, ami nem is lenne baj, de nincs olyan korán buszjárat. Kénytelen vagyok szerezni egy privát járatot magamnak.
Na akkor kérek egy szobát megint még egy éjszakára, meg egy szendvicset reggelire. Visszacuccolok. Ez a nap sem múlt el izgalmak nélkül.
 A lányok kettőkor mennek haza. Gyerünk búcsúzkodni, aztán ebédelek egyet. Megszerzem a privát fuvart reggelre, ami persze nem olcsó, mert hát senki nem akar menni ilyen korán a reptérre ebből a pici faluból, és másfél-két óra az út oda.

 
Kicsit csavargok az utcákon, és olyan fura, mert mindenki köszön. Aki nem ismer az így : "Hi Sír", aki meg ismer az meg így : "Hi Sír Frank". Eleinte jó, de aztán kicsit nyomasztó, hogy mindenki veled akar beszélgetni, mindenki elkéri a telefonszámodat, megnéznek, nem tudsz menni húsz métert úgy, hogy ne szólítson le valaki. Nem vagyok híres ember, de most ez a pár nap olyan volt mintha az lennék.
 Kicsit át tudom érezni azt amit egy híres ember él meg, csak ő minden nap, egész életében.

Délután mindig sokan vannak az utcákon.

  A lányok haza mentek.
Ülök a bárpultnál, és kérdezi a pultos srác, hogy mit fogok csinálni ma este, mondom még nem tudom. Ha van kedvem menjek el vele, meg a barátaival egy bárba, sörözni. Nem sok bár van, összesen kettő :-) Miért is ne, rendben.
Ja, fontos megjegyezni, hogy ebben az országban mindenféle előítélet, és megkülönböztetés nélkül elfogadják a nem heterokat. A hotelben két ilyen srác is dolgozik. Ez teljesen rendben van. Ők tudják, hogy kik a nem heterok, és egyáltalán nem próbálnak közeledni "olyan" értelemben a heterokhoz. Ezt csak azért mondom, mert engem egy gay (homo) srác hívott el sörözni. Teljesen normális, és jó fej. Este még a sörözés előtt megyek egy lerobbant kis kajáldába, mert itt csak az van, kivéve a hotelt ahol vagyok. Kellemes kis hely ez a bár. Kint van a parton, bambuszból van építve az egész. Volt ott még egy asztaltársaság, fiúk lányok vegyesen. Nézem őket, látom az asztalon az üveg rumot, meg a söröket. Látom hogy egymás után döntik a feleseket nagyon gyorsan. Na, ez igen, kemény brigád. Ja, bírták is vagy húsz percig, aztán a korláton lógva dobták ki a taccsot :-) . Éjjel már viszont nem igazán biztonságos itt mászkálni az utcán. Sok részeg alak van, még egy rövid bunyót is láttam.
Visszaérek a hotelbe úgy éjfél felé, és Lefekszem aludni.