Megyek Malaysiába, vagy nem??

Ápr.18.
 Reggel fél nyolckor kelek, mert meg akarom keresni a szervizt. Leszaladok a szemközti kis kajáldába, gyorsan megreggelizek, aztán fogok egy taxit ami nem is olyan egyszerű, mert ez a hely ahova mennem kéne a China Town mellett van, és minden taxis dupla árat kér, mert arra mindig dugó van. Végül kb. a negyedik taxis igent mond, és elvisz. Tényleg hatalmas a dugó, kb. 35 percig mentünk ami normál esetben csak 10 perc lenne. A taxis próbál behúzni a csőbe: Mondja nekem, hogy ő megvár és vissza is visz, ezért ne fizessem ki neki még. Persze én azért kifizettem neki , nem akartam, hogy hiszti legyen a várakozás miatt. Megvan az épület, felmegyek a kilencedikre. Megmutatom mi a baja a gépnek, és hogy rettentően sürgős lenne, mert du. három negyvenötkor indul a gépem. A kis hölgy elviszi hátra a szerelőkhöz, majd pár perc múlva visszajön, és közli, hogy legkorábban du.2-re tudják megcsinálni. Na most mi legyen?? Azt találtam ki, hogy rizikózok, aki mer az nyer alapon. Mondom a néninek, hogy én most itt hagyom a gépet, és visszajövök egyre a csomagjaimmal, és innen megyek a reptérre. Ez szerinte is jó ötlet. Na jó, taxi, vissza a bázisra, összepakol, kijelentkezik, taxi megint és vissza a China Town-ba. Már dél van és én piszok éhes vagyok. Mielőtt felmennék a szervizbe, előtte kaja után nézek. Egy szűk utcácskában találok is egy piacot, ahol biztos ami biztos beszerzek néhány banánt. Aztán bemegyek egy amolyan bevásárló központ szerű épületbe, ahol egy kínai gyorsétkezdét veszek célba. Na ez igazán érdekes helyzet volt, mert valószínű, hogy előttem még nem járt ott európai ember. Minden tekintet rám szegeződik, próbálom álcázni, hogy engem nem zavar, és rutinosnak tűnően, mintha csak tudnám, hogy mi a nyavaját akarok enni, de sajnos gőzöm sincs arról, hogy mit választottam. Mindegy, megettem és végül is jó volt, csak kevés. Sejtettem, ezért is vettem banánt. Gyerünk fel a szervizbe. Topogva várom a gépem. Már fél kettő! Nem bírom tovább, berontok az üvegajtón és megkérek egy nőt, hogy nézzen utána a gépemnek. El is megy, majd jön vissza, hogy szét van szedve a gépem, és ez és ez a baja, meg ennyibe kerül a javítás. Kérdezi, hogy mi legyen. A javítás ára annyi mintha vennék egy gagyi gépet, ezért úgy döntök, hogy javítsuk meg...de villám gyorsan, mert megy a gépem!!!!!! Szegény néni futva megy szólni a szerelőnek, hogy gyorsan csinálja meg. Végül már esélytelennek éreztem, hogy kész lesz, amikor jön a néni és hozza a papírokat. Na végre! Megírja a számlát, aztán hozza is a gépet. Ránézek az órára, és kettő már el múlt néhány perccel. Basszus, futás le, aztán rohanok abba az irányba ahonnan jöttem, mert ott ahol a szerviz van nincsenek taxik. Pár száz métert kell futnom, meg egy hídon kell átmennem, hogy legyen esélyem taxit fogni. Nagy nehezen sikerül egyet találni. Az órát meg sem merem nézni. Irány a reptér. Elindulunk, és baromi nagy a dugó ahogy azt mondtam. Végtelennek tűnik az út a reptér felé,de a sofőrön nem múlik, ő nyomja neki ahogy csak tudja. Egyszer csak megérkezünk. Kiszállok a kocsiból, ránézek az órára, és három óra múlt tíz percel. Három negyvenötkor indul a gépem! Azért még megpróbálom, hátha sikerül. Rohanok ahogy csak tudok, éééés ki van írva a check in close. ÁÁÁÁÁÁ NEEEEE!!!! Nem baj, ne add fel! Szaladok a check in pulthoz, és lás csodát még ott ült egy nő akinél be tudtam adni a csomagomat még. Pedig már szinte biztos voltam benne, hogy lekésem a gépet. Később világossá vált, hogy miért értem el a gépet, semmi extra csak közel két órát késett.
A lényeg az, hogy elértem és itt ülök rajta. Már sötét van mikor landolunk, ezért nem sokat látok a városból. Felveszem a csomagomat, kimegyek a váróba, keresek egy pénzváltót. Nem volt nehéz mert, csak egy van. Fogok egy taxit és irány a város. Kiderül én vagyok a taxisomnak az első magyar utasa, meg az is, hogy D-K Ázsiában ez a legbiztonságosabb országok közé tartozik.
A város központban foglalok szállást, szintén egy hátizsákos. Ez egészen más mint Manilában. Itt a bejáratnál le kell venni a papucsot, gyönyörű rend, és tisztaság van. Megkapom a dorm számot, és felmegyek. Kop-kop, benyitok és egy 70 körüli bácsi ül az egyik emeletes ágy alján. Gondoltam gyorsan bemutatkozok, és rohanok enni valamit, hát nem így lett. Kérdés kérdést váltott, aztán bejött egy Ausztrál lány is, beszállt ő is a diskurzusba. Nem bántam, hogy feltartottak, mert nagyon hasznos infókhoz jutottam. Aztán végül csak leszaladtam a marketbe (piac) vacsorázni úgy este 10körül. Ez baromi jó volt. Még alig vagyok itt pár órája, de már is beleszerettem a helybe. Jó-jó Manila után minden csak jobb lehet, de akkor is nagyon tetszik itt.